Nagyvilág koronavírus

Egy jelentés szerint Kína és a WHO is lassan reagált a koronavírusra

Kína túlságosan lassan cselekedett az első koronavírus-fertőzések ismeretében, és lehetséges, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is túl lassan reagált a járványkitörésre – közölte kedden egy köztes jelentésben egy nemzetközi vizsgálóbizottság.

Az úgynevezett Világjárványra való Felkészültséggel és Reagálással foglalkozó Független Testületet tavaly hozták létre WHO-tagállamok kérésére, hogy levonja a tanulságokat a koronavírus-járványból és kezeléséből.

Ami világos számunkra, hogy tavaly januárban Kínában a helyi és nemzeti egészségügyi hatóságok szigorúbb járványügyi intézkedéseket is bevezethettek volna

– jelentette ki a Helen Clark volt új-zélandi miniszterelnök és Ellen Johnson-Sirleaf korábbi libériai elnök vezette csoport.

A testület szerint viszont nem világos, hogy tavaly miért csak január 22-én hívták össze a WHO sürgősségi szakértői bizottságát, és miért nem jutottak dűlőre arról, hogy globális egészségügyi vészhelyzetnek minősítsék a helyzetet még január 30. előtt.

A panel megjegyezte, hogy a WHO egészen március elejéig nem minősítette világjárványnak a ragályt, pedig – mint mondják – ez a megnevezés segíthetett volna összpontosítani a figyelmet a helyzet súlyosságára.

A vizsgálóbizottság mindazonáltal nem csak Kínát és a WHO-t tette felelőssé a kialakult helyzetért. A panel szerint bár 2020 januárjában már világos volt, hogy több országban vannak koronavírus-fertőzöttek, túl kevés kormány használta fel a rendelkezésére álló információkat a vírus terjedésének megakadályozására.

Azonnal járványügyi korlátozó intézkedéseket kellett volna bevezetni mindegyik országban, amelyikben feltehető volt, hogy vannak esetek. De nem alkalmazták őket

– áll a jelentésben.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik