Nagyvilág

Amerikai külügyminiszter: Népirtásnak minősül, amit Kína követ el az ujgurok ellen

Andrew Harnik / AFP
Andrew Harnik / AFP

Népirtásnak, emberiesség elleni bűncselekményeknek minősül a kínai hatóságok fellépése a muszlim vallású ujgur kisebbség ellen, szögezte le Mike Pompeo távozó amerikai külügyminiszter kedden.

A rendelkezésemre álló tények alapos tanulmányozása nyomán megállapítottam: a Kínai Népköztársaság a Kínai Kommunista Párt irányítása alatt népirtást követ el Hszincsiang tartományban a többségében muzulmán ujgurok, illetve más etnikai és vallási kisebbségek ellen

– írta közleményében Pompeo.

Úgy látom, hogy a népirtás jelenleg is folyik. Aminek szemtanúi vagyunk, az a kínai pártállam szisztematikus kísérlete az ujgurok megsemmisítésére

– tette hozzá az MTI tudósítása szerint.

Az amerikai diplomácia vezetője kitért a kényszermunkáról és sterilizációról, a vallási szabadság korlátozásáról, illetve a több mint egymillió civil fogva tartásáról szóló vádakra. A nyilatkozat tovább fokozhatja az amúgy is komoly feszültséget az Egyesült Államok és Kína között.

Szakértők szerint Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen legalább egymillió ujgurt, kazahot, huit és egyéb kisebbségekhez tartozókat zártak politikai átnevelőtáborokba olyan, látszólag önkényes indokokkal, mint az imádkozás vagy a külföldre utazás. Kína rendszeresen visszautasítja, hogy ilyen jellegű jogsértések történtek Hszincsiangban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik