Nagyvilág

Cihanouszkaja is tervezi a hazatérését Belaruszba

Vissza akar térni Fehéroroszországba Szvjatlana Cihanouszkaja, a fehérorosz ellenzék Litvániába menekült vezetője, aki ezt kedden tudatta követőivel Telegram-csatornáján.

Cihanouszkaja szerint Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető – akit Oroszországba való visszatérését követően azonnal őrizetbe vettek – esete mutatja, hogy szükséges a nemzetközi közösség támogatása.

Cihanouszkaja szólt arról is, hogy beszélt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) tisztségviselőivel is.

Az ellenzéki vezető – aki ellen az elnökválasztás óta két büntetőjogi eljárást is indítottak – közölte, hogy biztonságban akar hazatérni Fehéroroszországba.

A Fehéroroszországban körözött Cihanouszkaja jelenleg Litvániában él, ahová a tavaly augusztusi, vitatott, tömegtüntetéseket kiváltó fehéroroszországi elnökválasztást követően menekült.

Az ellenzéki vezető szintén indult az augusztus 9-i elnökválasztáson, amelyet az országot régóta Aljakszandr Lukasenka elnök nyert meg a hivatalos adatok szerint a szavazatok 80,1 százalékával. A Cihanouszkaját valódi győztesnek elismerő ellenzék csalást kiáltott, Lukasenkát egyebek között az EU sem ismeri el törvényes államfőnek.

Cihanouszkaja helyett eredetileg férje, Szjarhej Cihanouszki akart indulni az elnökválasztáson, őt azonban bebörtönözték.

Fehéroroszországban a választás óta hetente tartottak tiltakozó megmozdulásokat, amelyeket a biztonsági erők brutálisan levertek. Több mint 30 ezer tüntető tartóztattak le, több tiltakozó életét vesztette, további százak pedig megsérültek a megmozdulások során.

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.