Nagyvilág

Újabb megfigyelési botrány miatt áll a bál Pozsonyban

Robert Fico / Facebook
Robert Fico / Facebook
A belügyminiszter elrendelte az ügy kivizsgálását.

A napokban újra követték, megfigyelték a Denník N oknyomozó újságíróját, amit közvetetten megerősített Robert Fico, a Smer elnöke is – írja az érintett lap alapján a Paraméter.

Monika Tódovát gyanús autók követték. Felbukkantak otthonánál és annál a magas-tátrai üdülőnél is, ahova családjával utazott. A hétvégi ház előtt előbb egy bártfai, majd egy pozsonyi rendszámú autó jelent meg. A ház tulajdonosa értesítette a rendőröket. A bártfai sofőrt a kijárási korlátozás megszegése miatt büntették meg, a pozsonyi elmenekült. Az újságírónak a rendőrség nem árulta el a nevüket.

Monika Tódova megfigyelését erősíti az a kommentár is, amit Robert Fico juttatott el a laphoz.

A Smer elnöke – miközben az újságírónőt próbálta lejáratni – pontosan leírta, kivel, mikor ment PCR-tesztre és kirándulni. A Kuciak-gyilkosság után megbukott volt kormányfő arra nem válaszolt, mindezt honnan tudja, pártja szóvivője pedig azt írta, Fico nem tudja, Tódovát megfigyelik-e.

A Dennik N szerint a pártelnök ugyanakkor nem véletlenül tért ki arra is, hogy Tódova barátnője az a bírónő, aki két éve dolgozik a Specializált Büntetőbíróságon, azóta több olyan embert helyezett  vizsgálati fogságba, akik a Fico-kormány idején voltak pozíciókban.

A lap főszerkesztője jelezte, Robert Fico összeesküvés-elméletei helyett érdemes szem előtt tartani, hogy vizsgálatokból az derült ki,

Fico ideje alatt a maffia uralkodott itt, az emberei közül pedig többen börtönben ülnek vagy meggyanúsították őket.

Robert Fico (kiemelt képünkön) később Facebook-oldalán is közzétette, miért gondolja, hogy Szlovákia most került egy szervezett bírósági és médiacsoport irányítása alá.

A cikk megjelenése után Roman Mikulec belügyminiszter is a  közösségi oldalán közölte, elrendeli az ügy kivizsgálását. Szerinte a Marián Kocner kommandója által korábban megfigyelt újságírók esete fényében különösen nyugtalanító az információ. Szlovákiában elfogadhatatlan az újságírók megfigyelése, megfélemlítése abból a célból, hogy elhallgattassák őket.

A Dennik N szerint nem ez volt az első eset, amikor más újságírók mellett Tódovát is megfigyelték. 2017-ben Kocner megbízására Peter Tóth szervezte az oknyomó újságíró megfigyelését, ami akkor  megközelítőleg négy hétig tartott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik