Nagyvilág

Figyelmeztető sztrájkba kezdtek a szlovén rendőrök

Jure Makovec / AFP
Jure Makovec / AFP

Figyelmeztető sztrájkba lépett hétfőn a szlovén rendőrök egy része, mert szerintük a kormány nem tartotta be a rendőrség helyzetének javítására és a béremelésekre tett 2018-as ígéretét – közölte a Delo című szlovén napilap.

A két szakszervezet, a Rendőrök Független Szakszervezete (SPS) és a Szlovén Rendőrök Szakszervezete (PSS) közül csak az utóbbi tagjai léptek sztrájkba.

Rok Cvetko, a PSS vezetője elmondta: addig sztrájkolnak, amíg a kormánnyal nem sikerül megállapodniuk. Cvetko arra számít, hogy az ötezer fős szakszervezet tagjainak zöme országszerte csatlakozik a munkabeszüntetéshez.

A sztrájk ideje alatt a rendőrök betartják a sztrájktörvényben előírt szolgálatok minimális szintjét.

A szakszervezet magasabb alapbért követel, valamint a rendőrök előmeneteli lehetőségének rendezését. A legtöbb rendőrt, aki teljesítené az előléptetés formai követelményeit ebben az évben, csak 2022-ben léptetik elő, ami azt jelenti, hogy nettó 600 euróval (216 ezer forint) kevesebb éves fizetést kapnak. A sztrájkolók a munkatörvénykönyv módosítását is kérik, hogy lehetővé váljon a munkavállalói jogok kollektív érvényesítése, valamint azt szeretnék, hogy a kormány elfogadja a szakszervezetet egyenlő partnerként a szociális párbeszédben.

Az MTI szerint a másik szakszervezet, az SPS bár üdvözölte a sztrájkköveteléseket, nem csatlakozott a munkabeszüntetéshez, mert szerinte a PSS nem jól időzített, figyelmen kívül hagyta azt, hogy koronavírus-járvány van az országban.

A belügyminisztérium szerint a szakszervezet alaptalanul követel béremelést. Ales Hojs belügyminiszter szerint a 2018-ban kötött megállapodás összes követelését teljesítették, és nem fog engedni a zsarolásnak. Mindemellett jelezte, hogy kész a továbbiakban is tárgyalni mindkét szakszervezettel.

A kétmilliós Szlovéniában a rendőrség létszáma 8388 fő, az átlagos rendőri bruttó fizetés körülbelül 2450 eurót (890 ezer forint) volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik