Ivándi-Szabó Balázs/24.hu
Nagyvilág

Kovács Zoltánnal csúnyán elbánt a Twitter

A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár hétfőn azt közölte, hogy egyik napról a másikra csaknem 200 követőjétől fosztotta meg a Twitter.

Kovács Zoltán a Facebookon azt írta, az elmúlt napokban nagyon sok hír, elemzés és kommentár jelent meg a techóriások legújabb „hobbijáról”, ami semmi másból nem áll, minthogy felfüggesszék vagy letiltsák a nekik nem tetsző – általában konzervatív, jobboldali – hangokat.

Emlékeztetett, hogy tavaly szeptemberben a Twitter minden előzetes értesítés nélkül letiltotta a magyar kormány hivatalos fiókját, éppen abban az időpontban, amikor Soros György „egyik hű szövetségese”, Vera Jourová uniós biztos, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke bemutatta a brüsszeli bizottság jogállamisági jelentését.

A Twittertől hivatalos bocsánatkérés vagy válaszlevél azóta sem érkezett – tette hozzá.

Az államtitkár szerint hétfőn viszont „újabb szintet lépett a Twitter”, egyik napról a másikra csaknem 200 követőjétől fosztotta meg, szintén „mindenféle előzetes indok vagy magyarázat nélkül”. Miközben a techóriások „folyamatosan arról papolnak”, hogy mennyire fontos nekik a sokszínűség, az elmúlt hetek, hónapok példái azt mutatják, hogy korántsem ilyen megértők a vélemények sokszínűségét illetően – emelte ki Kovács Zoltán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.