Nagyvilág koronavírus

Iránban az összes összeesküvés-elméletet bevetik a nyugati vakcinák ellen

Az iráni parlament megtiltaná a nyugati koronavírus-oltóanyagok alkalmazását az országban, kifejezett tekintettel a Pfizer-BioNTech amerikai és német cég vakcinájára – idézi az Isna félhivatalos iráni hírügynökség cikkét az MTI.

A 290 fős törvényhozás 200 tagja egy felhívásban azzal érvelt, hogy egyes esetekben súlyos mellékhatásokról, sőt halálesetekről érkezett hír, de ennek forrását az erről beszámoló hírügynökségi tudósítás nem jelöli meg. A tilalom az Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából és Franciaországból származó vakcinákra vonatkozna. A képviselői felhívás tartalma megfelel Ali Hamenei iráni legfelsőbb vezető követeléseinek. Hamenei a múlt héten megtiltotta a kormánynak, hogy oltóanyagot importáljon az említett három országból, arra hivatkozva, hogy hatásosságuk nem bizonyított, Irán pedig nem válhat kísérleti laborrá.

A sokak szerint politikailag motivált döntés megosztja az iszlám köztársaságot. A parlamenti keményvonalasok támogatják a tilalmat, és azt állítják, hogy az amerikai vakcinák rákos megbetegedésekhez, terméketlenséghez és impotenciához vezethetnének, noha erre tudományos bizonyíték egyelőre nem került napvilágra. Egy másik népszerű összeesküvés-elmélet szerint az irániakat oltóanyagba rejtett chipekkel a Nyugatot kiszolgáló robotokká változtatnák át.

Haszan Róháni iráni elnök kormánya elhatárolódott ezektől a kijelentésektől.

Az iráni orvosi kamara Róháninak címzett levelében arra kérte a kormányt, hogy kizárólag tudományos megfontolások alapján hozzon döntést a vakcináról zajló vitában.

Az iráni vezetés bírálói biztonságosabbnak tartják a nyugati oltóanyagot, mint a kínait, az oroszt vagy a kubait, amelyekkel szemben Teheránnak nincs kifogása.

Az iszlám köztársaságban 1 286 406 fertőzöttje és 56 171 halálos áldozata van a koronavírusnak a Johns Hopins baltimore-i egyetem legfrissebb összesítése szerint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik