Nagyvilág amerikai elnökválasztás 2020

Ugyanannyi nő és férfi lesz Biden kormányában

CHIP SOMODEVILLA / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
CHIP SOMODEVILLA / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Még sosem volt ilyen összetételű amerikai kabinet.

Joe Biden leendő amerikai elnök péntekre befejezte kabinetje összes tagjának megnevezését és jelöltjei elfogadására sürgette a szenátust – olvasható az MTI összefoglalójában.

Biden a bejelentésről szóló pénteki beszédében „24 kiemelkedő nőnek és férfinak” kiáltotta ki kabinetjét a Wilmingtonban tartott eseményen. Szavai szerint kormányzata történelmi, Amerikát tükröző, és az első amerikai kabinet, amelyben ugyanannyi nő van, mint férfi.

Azt várom és remélem, hogy a szenátus gyorsan és tisztességesen megerősíti jelöltjeimet,

mondta Biden. A leendő elnöknek 12 napja van hátra beiktatásáig, de a szenátus még nem tett semmilyen lépést a jelöltek jóváhagyására.

Mivel a héten a georgiai szenátori pótválasztáson mindkét helyet demokrata párti jelölt szerezte meg, így 50 helye lett a szenátusban, akárcsak a republikánusoknak. Szavazategyenlőség esetén azonban az alelnök, a demokrata párti Kamala Harris voksa dönt. A kongresszus képviselőházában is többsége van a leendő elnöknek, bár nem túl nagy.

A 46. amerikai elnököt január 20-án iktatják be és az eskütételen részt vesz három korábbi elnök is: Bill Clinton és a szintén demokrata párti Barack Obama mellett a republikánus George W. Bush is tiszteletét teszi. Mindhárman feleségeikkel együtt jelennek meg. A koronavírus-járvány miatt zömmel otthonában meghúzódó, 96 éves Jimmy Carter ugyan nem lesz jelen, de legjobb kívánságait küldte Bidennek.

Donald Trump ugyanakkor bojkottálja a ceremónián, legutóbb 1869-ben fordult elő az, hogy a leköszönő elnök nem vett részt utódja beiktatásán. Biden örömmel fogadta Trump döntését, azt mondta, ez egyike azon kevés dolgoknak, amelyekben egyetért elődjével, mindazonáltal reményét fejezte ki, hogy Mike Pence alelnök feleségével együtt részt vesz a ceremónián. Pence még nem nyilatkozott részvételi szándékáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik