Nagyvilág

Földcsuszamlás Norvégiában: négyre nőtt az áldozatok száma

Haakon Mosvold Larsen / NTB / AFP
Haakon Mosvold Larsen / NTB / AFP
Továbbra is túlélőket keresnek.

Földcsuszamlás történt Norvégiában, az Oslótól negyven kilométerre északkeletre fekvő Ask településen még szerda reggel. A földcsuszamlásban legalább tízen megsérültek, kilenc ház összeomlott és ezer embert kellett kitelepíteni.

Mostanáig négy halálos áldozatot találtak: az elsőre pénteken, további három emberre pedig szombaton bukkantak rá keresőkutyák segítségével.

A túlélők utáni kutatás vasárnapra virradóra is folytatódott.

A mentőcsapatok munkáját nehezíti, hogy miután hosszúak az éjszakák, jórészt sötétben, enyhe fagyban kell dolgozniuk, ráadásul a hegyoldalon lecsúszott agyagos talaj nagyon laza, süppedős. A keresésbe drónokat és infravörös kamerákat is bevetettek.

A mentőcsapatokat vezető Gisle Sveen a Verdens Gang című norvég napilapnak elmondta, hogy a tűzoltók elkezdték átfésülni az evakuált házakat, mert azt gyanítják, hogy háziállatok kereshettek ott menedéket.

A norvég TV2 korábbi értesülése szerint egy 2005-ös önkormányzati földtani felmérés megállapította, hogy a területen nagy a veszélye a földcsuszamlásnak, három évvel később mégis építettek ott lakóházakat. Egyelőre nem világos, hogy ki engedélyezte az építkezéseket.

Kiemelt kép: Ask 2021. január 2-án
Forrás: Haakon Mosvold Larsen / NTB / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik