Nagyvilág koronavírus

Trump: „Örökre véget vetünk a járványnak”

Patrick Semansky / MTI / AP
Patrick Semansky / MTI / AP
A járvány elleni küzdelmet és a vakcina gyors kifejlesztését méltatta a leköszönő elnök újévi beszédében.

A koronavírus elleni vakcina gyors kifejlesztését, az amerikaiak rendkívüli kitartását és erejét méltatta Donald Trump Twitteren közzé tett újévi videójában. A leköszönő amerikai elnök a vakcina fejlesztés gyorsaságát „igazi, példa nélküli csodának” nevezte, közölte, az oltás már 2021 elején elérhető lesz minden amerikainak –  idézte az MTI.

Emlékeztetett rá, míg egy vakcina kifejlesztése általában tíz évet is igénybe vesz, az Egyesült Államoknak ez kilenc hónap alatt sikerült.

Örökre véget vetünk a járványnak

– ígérte, hozzátéve, az embereknek nem szabad elfelejteniük, honnan jött a vírus. Trump köszönetét fejezte ki a kutatóknak, a hadseregnek és az orvosoknak, akik lehetővé tették a munkálatokat, illetve méltatta a járvány miatt elrendelt gazdaságösztönző intézkedéseket.

Beszédében kitért a migráció megállítására is, amellyel szerinte megvédték az amerikai dolgozók érdekeit, valamint kiemelte, hogy Washingtonnak  „történelmi békéket” sikerült kötnie a Közel-Keleten.

Az amerikai egészségügyi hatóságok közben a héten arra figyelmeztettek, hogy már az Egyesült Államokban is felbukkant a koronavírus gyorsan terjedő mutációja, amelyet néhány hete azonosítottak első ízben Délkelet-Angliában.

Az elnök szerdán szakította meg floridai vakációját, ahol az eredeti tervek szerint az újévet töltötte volna, visszatért a Fehér Házba. Noha döntése okát nem közölte, elemzők emlékeztetnek rá, hogy elnökségének utolsó heteiben éleződött a feszültség Teherán és Washington közt. Attól tartanak, hogy Irán meg akarja torolni Kászim Szulejmáni, az iráni Forradalmi Gárda elitegységét vezető tábornok halálát, akivel egy éve amerikai dróncsapás végzett a bagdadi repülőtér mellett.

A Fehér Ház nem sokkal azt követően tette közzé a változást az elnök programjában, hogy szerdán Josh Hawley, Missouri állam republikánus szenátora bejelentette, a jövő héten hivatalosan is megtámadja az amerikai elnökválasztás eredményét, amely szerint a demokrata párti Joe Biden győzött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik