Nagyvilág koronavírus

Legalább hét koronavírus-fertőzött égett halálra Kairóban egy kórháztűzben

Tűz ütött ki egy kairói magánkórház intenzív osztályán szombaton, legalább hét koronavírus-fertőzött életét vesztette, többen megsérültek – írta az MTI.

A rendőrség tájékoztatása szerint a lángokat megfékezték, a sérülteket más kórházakba szállították át, az ügyben pedig vizsgálat indult. Az al-Ahrám című napilap értesülése szerint a tüzet feltehetően rövidzárlat okozta.

Júniusban egy alexandriai, májusban pedig szintén egy kairói kórházból jelentettek tüzet, előbbiben heten meghaltak.

Egyiptomban az utóbbi időben megugrott az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma, ezért a kormány újranyitotta a fertőzöttek kezelésére és elkülönítésére korábban létrehozott, majd a járvány első hullámának lecsengése után bezárt egészségügyi létesítményeket.

Pénteken az arab ország egészségügyi minisztériuma 1113 új napi fertőzést és 49 halálesetet jelentett, ez az eddigi legmagasabb napi növekmény. A járvány kezdete óta Egyiptomból több mint 130 126 igazolt fertőzést és mintegy 7300 halálesetet jelentettel. Szakértők emellett rámutatnak arra, hogy a több mint 100 milliós országban még mindig kevés tesztet végeznek, így a valódi számok vélhetően ennél magasabbak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.