Nagyvilág

Pokoli éve volt a brit családnak, majd egy rejtélyes jótevő egy halom pénzt dobott be hozzájuk karácsonyra

Nicolas Economou / NurPhoto / AFP
Nicolas Economou / NurPhoto / AFP
Azóta sem derült ki, ki volt a nagylelkű idegen.

Az idős édesanyjával az észak-angliai Workingtonban élő Joseph Cantley egy feladó nélküli borítékot talált karácsony napján az ajtajuk előtt, benne 250 fonttal és egy rövid üzenettel, amelyet a rejtélyes jótevő csak Santaként, vagyis Mikulásként írt alá. A levélben az állt, hogy az ajándék nem tévedés, a házat véletlenszerűen választották ki, és kezdjenek a pénzzel, amit csak akarnak. Cantley alig akart hinni a szemének, a csaknem 100 ezer forintnyi összeg ugyanis hatalmas segítség volt a családnak.

Egy kicsit sokkolt a dolog. Könnyű elfelejtkezni róla, hogy emberek bármiféle ok nélkül ennyire kedvesek lehetnek. Ilyesmi nem történik túl gyakran. Ebben az évben volt egy szívrohamom, elvesztettem az állásom, édesanyám sem volt jól, ami a Covid-helyzettel súlyosbítva végképp nem volt könnyű

 mondta a The Sunnak a férfi, aki még végig sem tudta gondolni, mire költik majd a jótevő pénzét. Nem ez volt az egyetlen ilyen eset Angliában idén karácsonykor, a Bristolhoz közeli Cliftonban több családot is 100 fontosokkal lepett meg egy titkos Mikulás az ünnep napján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik