Nagyvilág koronavírus

A koronavírus a menedékkérőket is visszatartotta

Farkas Norbert/24.hu
Farkas Norbert/24.hu

Több mint 30 százalékkal csökkent az Európai Unióba érkező menedékkérők száma a január-szeptemberi időszakban az egy évvel korábbihoz képest – írta Berliner Morgenpost című német lap pénteken az EU statisztikai hivatala egy még nem nyilvános kimutatása alapján.

Az EU területére érkező menedékkérők száma az év elején emelkedett, a koronavírus-járvány lassítását szolgáló korlátozások márciusi bevezetése után viszont drámaian csökkent, és még szeptemberben, illetve az előzetes adatok szerint októberben és novemberben is jelentősen elmaradt az egy évvel korábbitól.

Az első, a második és a harmadik negyedévet együttvéve 309 580 menedékjogi kérelmet nyújtottak be első alkalommal a tagországi menekültügyi hatóságokhoz. Ez csaknem egyharmados, 32,6 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest.

Ugyanilyen trend mutatkozik az első számú célország, Németország adataiban, amelyek szerint az első alkalommal benyújtott menedékjogi kérelmek száma éves összevetésben 32,2 százalékkal 75 170-re csökkent.

A német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalhoz (BAMF) érkezett kérelmek teszik ki a huszonheteknél benyújtott kérelmek 24,3 százalékát. A második helyen Spanyolország áll 22,8 százalékos részaránnyal, 70 655 kérelemmel. A harmadik Franciaország 19 százalékkal, 58 468 menedékjogi kérelemmel.

Az adatok azt mutatják, hogy a január-szeptemberi időszakban ebben a három tagállamban, Németországban, Spanyolországban és Franciaországban nyújtották be a kérelmek kétharmadát, 66,1 százalékát, és a többi 24 tagállamra csupán a kérelmek egyharmada jut.

A magyar hatóságokhoz kilenc hónap alatt 70 menedékjogi kérelmet nyújtottak be első alkalommal.

Magyarország idén jelentősen meg is nehezítette a menedékkérelmek benyújtását, mert az Európai Bíróság döntése nyomán a magyar kormány kénytelen volt bezárni a tranzitzónákat.

Kapcsolódó
„Miért zártatok minket börtönbe?"
A 2015 óta létező tranzitzónákat az Európai Bíróság döntése nyomán bezárta a magyar kormány. A legtöbb menedékkérőt a vámosszabadi nyílt táborba szállították, többekkel beszéltünk: azt mondták, nem tranzitzónában voltak, hanem börtönben.

Az új szabály szerint a menedékkérőknek már nem Magyarország területén, hanem egy külföldi nagykövetségen kell kérvényezniük a menedékkérelmi folyamat elindítását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik