Nagyvilág

Biden győzött, szerinte ez a demokrácia sikere

Susan Walsh / MTI / AP
Susan Walsh / MTI / AP
Hivatalosan is megerősítették győzelmét az elektorok. Távozik az igazságügyi miniszter.

Megerősítette Joe Biden győzelmét az Egyesült Államok 50 államában és a fővárosban, Washingtonban összegyűlt elektori testület. Az AP amerikai hírügynökség összesítése szerint Bidenre, a szükséges 270 helyett, helyi idő szerint hétfő délutánig 302, Donald Trump elnökre 232 elektor voksolt.

A Reuters hírügynökség Kalifornia állam 55 voksának beérkezése után jelentette, hogy Biden egészen biztosan több mint 270 elektori szavazatot kapott. A voksokat hivatalosan január 6-án, két héttel az új elnök eskütétele előtt, a Kongresszus két házának együttes ülésén ismertetik, amelyen Mike Pence alelnök fog elnökölni.

Az MTI emlékeztet rá, az elektori választás általában puszta formalitás az amerikai elnökválasztáson, de idén kiemelt jelentőséget kapott, mert Donald Trump nem volt hajlandó elismerni vereségét, széleskörű csalásokra hivatkozott, több keresetet is benyújtott az eredmény ellen, sikertelenül.

Az Amerika lelkéért vívott küzdelemben a demokrácia kerekedett felül.

Ezt mondta Joe Biden, miután az elektori kollégium megerősítette győzelmét.  a novemberi elnökválasztáson.

A demokrácia lángját rég fellobbantották ebben az országban, és most már tudjuk, hogy sem egy világjárvány, sem a hatalommal való visszaélés nem képes kioltani

– tette hozzá a leendő elnök.

Bár az elnököt hivatalosan az elektorok választják meg, nem az dönti el, összesen melyik jelölt hány voksot kapott, Biden 7 millió vokssal kapott többet, mint Trump, aki az elektori szavazáson a mostanival megegyező arányban győzte le Hillary Clintont, amit akkor földcsuszamlásszerű győzelemnek nevezett. Erre utalva Joe  Biden hétfőn este úgy fogalmazott, „tiszteletteljesen azt javasolja” Trumpnak, hogy ismerje el vereségét.

Trump egyelőre nem ezt, hanem azt jelentette be, hogy távozik az igazságügyi miniszter. Az általa a Twitteren megosztott levélben William Barr hosszan méltatta az elnök eredményeit, és közölte, december 23-án távozik hivatalából. A tárca vezetését Barr eddigi helyettese, Jeff Rosen veszi át ideiglenesen.

Korábban Trump elnök nyíltan bírálta William Barrt, amiért úgy nyilatkozott, hogy minisztériuma nem talált olyan, széleskörű választási csalást, amely megváltoztatná, hogy Joe Biden nyert a novemberi elnökválasztáson.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik