Nagyvilág

Az Európai Bizottság támogatja, hogy új központ épüljön a leégett Moria tábor helyén

ANGELOS TZORTZINIS / AFP
ANGELOS TZORTZINIS / AFP

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy a görög hatóságokkal együttműködve új központot létesítnek a migránsok fogadására a görögországi Leszbosz szigetén, miután a Moria tábor szeptember elején a tűzvész martalékává vált.

Az új központot, amelyet a tervek szerint jövő év szeptemberére építenek fel, a bizottság elképzelései szerint úgy kell létrehozni, hogy megfelelő körülményeket nyújtson az érkezők számára, és elősegítse menekültkérelmük zökkenőmentes elbírálását.

A befogadóközpontot kibővítik egészségügyi ellátáshoz szükséges konténerhelységekkel, sport-és játszóterekkel, közös konyhákkal, valamint alapvető árucikkeket kínáló üzletekkel. A központban a mozgássérültek igényeihez alkalmazkodó szobák is lesznek. A központ működtetése során az ott dolgozóknak figyelembe kell venni a információszolgáltatásra, a tanácsadásra, és a higiénés körülményekre vonatkozó nemzetközi szabványokat. Ugyancsak különös figyelmet fordítanak majd a táborba érkező vagy az ott tartózkodó gyermekek és nők jogaira.

A szeptemberi tűzvészben 12 300 ember maradt fedél nélkül, többeket uniós országok fogadtak be.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik