Nagyvilág koronavírus

Lebukás: Észak-Korea hackerekkel próbált behatolni a koronavírus elleni vakcina fejlesztés adatbázisába

A dél-koreai titkosszolgálatok megakadályozták azt az Észak-Koreából indított hackertámadást, amely a koronavírus elleni vakcina kifejlesztésének megzavarására irányult – írja a theguardian.com. A hackerek kibertámadást intéztek több olyan dél-koreai gyógyszergyártó vállalat ellen, amelyek a koronavírus elleni vakcina előállításán dolgoznak, a behatolási kísérleteket Szöul sikerrel elhárította.

Dél-koreai tisztviselők azonban a támadás elhárítása mellett megjegyezték: azt nem sikerült beazonosítani, hogy pontosan melyik cég indította a támadást.

Korábban a Microsoft jelezte, hogy orosz és észak-koreai hackerek próbálták betörni amerikai, kanadai, francia, vagy épp indiai gyógyszercégek kísérleteibe.

Észak-Korea körülbelül hatezer hackert alkalmaz, akik akár Kínából és Oroszországból is „dolgozhatnak.” Az ázsiai diktatúra rendszeresen alkalmaz hackertámadásokat különböző intézmények ellen. Észak-Korea a járvány miatt már korábban lezárta a legfontosabb kereskedelmi partnerével, Kínával közös határait. Szakértők szerint ez a döntés súlyosan érinti az országnak az ellene hozott nemzetközi szankciók miatt egyébként is gyenge lábakon álló gazdaságát.

Phenjan eddig egyetlenegy megerősített koronavírusos esetet sem jelentett, aminek hitelességét egészségügyi szakértők erősen megkérdőjelezik. Elemzők szerint egy súlyos járványnak katasztrofális hatása volna az egyébként is nyomorgó észak-koreai lakosságra nézve.

Kiemelt kép: Nicolas Asfouri / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik