Constant Formé-Bècherat / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP
Nagyvilág koronavírus

Hetente 30 százalékkal csökken az új fertőzöttek száma Franciaországban

Az egészségügyi miniszter szerint folyamatosan és gyorsan esnek vissza a számok.

A koronavírus-járvány minden mutatója javul Franciaországban, a napi esetszám az elmúlt hét óta 30 százalékkal csökkent, és december közepére, amikor is a tervek szerint az általános karantént felváltja az éjszakai kijárási tilalom, ötezer alá süllyedhet – közölte csütörtökön a francia kormány, amely ugyanakkor elővigyázatosságra kért mindenkit az év végi ünnepek idején.

Minden szinten javulunk,

mondta Olivier Véran egészségügyi miniszter a sajtótájékoztatón. Kiemelte, hogy a járvány csaknem két héttel ezelőtti tetőzése óta „folyamatosan és gyorsan esnek vissza” a számok, a feltárt esetek száma pedig a múlt hét óta harminc százalékkal csökkent.

A vírus reprodukciós rátája a drasztikus korlátozásoknak köszönhetően jelenleg 0,65, ami az egyik legalacsonyabb szint Európában. Ez azt jelenti, hogy száz fertőzött átlagosan már csak 65 embernek adja tovább a vírust. „Ebben az ütemben el tudjuk érni az ötezres küszöböt két héten belül vagy december második hetének végére” – hangsúlyozta a tárcavezető.

Emmanuel Macron elnök a kedd esti televíziós beszédében jelezte, hogy az indok nélküli lakhelyelhagyás tilalmát – amennyiben a járványügyi helyzet lehetővé teszi – december 15-én megszünteti a kormány, de aznaptól éjszakai kijárási tilalom lesz életben január 20-ig. Az államfő kiemelte, hogy a normál kerékvágásba való visszatéréshez ötezerre kell csökkennie a napi esetszámnak, és 2500 és 3000 közé a súlyos betegek számának.

Szerdán még 16 282 új estet tártak fel a hatóságok, az előző napi 9155 után, de a pozitív tesztek aránya 13 százalékra csökkent. A 30 ezres betegszámot november 8-án érték el a francia kórházak, a hónap közepére több mint 33 ezerre emelkedett a Covid-19 betegséggel kezeltek száma, azóta viszont napról napra csökken. Szerdán a 29 944 betegből 4136-an voltak intenzív osztályon. Az egészségügyi miniszter emlékeztetett arra, hogy a „járványnak még nincs vége, a második hullám még nem fejeződött be”, az oltási kampány december végén, január elején fog kezdődni.

Jean Castex miniszterelnök a korlátozások szombaton kezdődő fokozatos feloldását ismertette. A kormányfő megerősítette, hogy a hétvégén már nem kizárólag az élelmiszerboltok, hanem minden üzlet kinyithat. Jelezte azt is, hogy a síparadicsomok szállodái fogadhatnak vendégeket a karácsonyi szünet idején, de a sípályák nem nyithatnak ki január 20. előtt, ahogy a vendéglátóhelyek és a kaszinók sem.

A franciák december 15-ig továbbra is csak előre kitöltött igazolással hagyhatják el az otthonaikat, de a levegőzés és a szabadtéri sportolás szombattól már nem csak egy kilométeres körzetben és egy órára, hanem a lakóhely 20 kilométeres körzetében három órán át engedélyezett.

December 15-én ez a korlátozás is megszűnik, viszont január 20-ig este 9 órától reggel 7 óráig kijárási tilalom lesz érvényben, amelyet az ünnepek idején, december 24-én és 31-én felold a kormány. Továbbra is az otthoni munkavégzés a kötelező, és a munkahelyi foglalkoztatás jelenti a kivételt, amit a munkáltatónak igazolnia kell.

A múzeumok, színházak, mozik december 15-től kinyithatnak, de január 20-ig este 9-kor minden kulturális intézménynek be kell zárna. A nézőkkel szemben a rendőrség toleráns lesz, amennyiben a 9-kor végződő előadásokról a kijárási tilalom alatt érnek haza.

A zeneiskolákban is újraindul az oktatás, kivéve az énekórákat, amelyeket a vírus terjedése szempontjából kockázatosnak tart a kormány. A sportolásra alkalmas helyek a vendéglátóhelyekhez hasonlóan január 20. előtt nem nyithatnak ki.

Jean Castex miniszterelnök elmondta: a kormány célja, hogy fokozatosan térjen vissza az ország a megszokott életbe, és hogy a franciák a szeretteikkel tudják tölteni az ünnepeket. Ugyanakkor azt kérte, hogy mindenki korlátozza a meghívottak számát, és senki nem szervezzen túl népes rendezvényeket, nehogy a vírus új erőre kapjon.

Azoknak az alkalmi munkákból élőknek, szezonmunkásoknak, művészeknek, akik 2019-ben idejük legalább hatvan százalékában dolgoztak, de 2020-ban nem kaptak munkát, 2020 november és 2021 február között havi 900 eurós juttatást biztosít az állam. Ezenkívül minden olyan vállalat is kártérítést kap, amelynek az általános karantén december 15-i feloldása után is zárva kell maradnia, egyebek mellett a vendéglátóhelyeknek és a sportlétesítményeknek. A hatóságilag bezárt helyeknek a bevételkiesésüket részben megtéríti a kormány, a 2019-es forgalmuk 20 százalékának megfelelő összegben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.