Nagyvilág koronavírus

Koronavírus: még keményebb korlátozásokat sürgetnek német vezető politikusok

A koronavírus-járvány második hulláma miatt bevezetett korlátozások meghosszabbítását sürgette a német kormánykoalíció több vezető politikusa. A november 2-án bevezetett korlátozások az eredeti tervek szerint a hónap végén automatikusan megszűnnek. Angela Merkel kancellár és a tartományi kormányfők szerdán tárgyalnak arról, hogy miként folytassák a védekezést decembertől.

Szembe kell nézni a tényekkel, amelyek azt jelzik, hogy a zárlatot meg kell hosszabbítani, és el is kell mélyíteni – mondta Markus Söder bajor kormányfő a Bild am Sonntag című vasárnapi lapnak.

A hullámot megtörtük, de az új fertőződések száma sajnos nem csökken, az intenzív osztályok pedig egyre inkább megtelnek, és emelkedik a halálos áldozatok száma

– mondta a Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa.

Szerinte két-három hétig kell még fenntartani az alapvető fertőzésvédelmi óvintézkedéseken – maszkviselés, távolságtartás, gyakori kézmosás, szellőztetés – túlmutató korlátozásokat, de legalább addig, amíg ötvenre nem süllyed a hét nap alatt regisztrált új fertőződések százezer lakosra vetített száma. Ez a mutató a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) legutóbbi, szombati kimutatása szerint 140,7-en áll.

„Ha most elveszítjük a türelmünket, és feloldjuk a zárlatot, minden kezdődik elölről, és végül még keményebb intézkedésekre lesz szükség, olyanokra, mint Ausztriában és Csehországban” – mondta a mindkét országgal szomszédos német tartomány miniszterelnöke.

Hasonlóan fogalmazott a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) részéről Armin Laschet észak-rajna-vesztfáliai miniszterelnök, aki a Welt am Sonntag című vasárnapi lapnak azt mondta, hogy el kell kerülni az ország teljes lezárását, amihez nagyban hozzájárulhat, ha az eddiginél szigorúbban korlátozzák az emberek fertőzésveszéllyel járó érintkezését.

A szövetségi szinten a CDU/CSU-val kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) több vezető politikusa is a határidő meghosszabbítását sürgeti. A részleges zárlat miatt kényszerszünetet tartó vállalkozások bevételpótló támogatását is ki kell terjeszteni.

Az RKI vasárnapi adatai szerint az utóbbi 24 órában 15 741 ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust (SARS-Cov-2). Ez bő ezer esettel kevesebb az egy héttel korábbi 16 947-nél.

A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggő halálesetek száma egy nap alatt 138-cal nőtt, 15 741-re.

Országszerte 27 958 intenzív ellátási ágyat üzemeltetnek, ezek közül 6216 ágy szabad.

(MTI)

Kiemelt kép: Frankfurt, 2020. november 8. A koronavírus-járvány miatt védõmaszkot viselõ utasok a frankfurti pályaudvaron 2020. november 8-án. MTI/AP/Michael Probst

Ajánlott videó

Olvasói sztorik