Nagyvilág

Módosították az eutanázia szabályait Hollandiában

Hollandiában mostantól a súlyos demenciában szenvedő betegek eutanáziája előtt az orvosok altatót keverhetnek a páciensek ételébe vagy italába, ha fennáll a lehetősége, hogy zavarttá, agresszívvá vagy zaklatottá válnak, írja a Guardian.

Az eutanáziával kapcsolatos esetek felülvizsgálatáért felelős bizottság azt követően írta át a vonatkozó szabályokat, hogy egy idősotthon korábbi orvosa ellen vádat emeltek, amiért 74 éves betege kávéjába altatót tett a halálos injekció beadását megelőzően.

Marinou Arends korábban arról kapott írásos felhatalmazást a betegtől, hogy akkor szeretne meghalni, amikor elérkezettnek látja rá az időt, de a vád szerint ezt nem várta ki. Áprilisban a legfelsőbb bíróság mégis felmentette, mert a páciensnek már nem volt megfelelő az ítélőképességet, és mivel a körülmények nem egyeztek a várt forgatókönyvvel, az orvosnak a neki kiadott előzetes irányelveket kellett követnie.

Az esetet követően a bizottság módosított az érvényben lévő szabályozásokon. Ennek értelmében ha egy eutanáziát választó beteg súlyos demenciával küzd, az orvosnak nem kötelező egyeztetnie vele, hogy mikor segíti őt a túlvilágra.

A bizottság elnöke szerint így az orvosoknak már nem kell attól tartaniuk, hogy hurokba teszik a nyakukat az eutanáziával, nem kell félniük sem az igazságszolgáltatástól, sem a bizottságtól.

A holland kormány novemberben döntött arról, hogy 1 és 12 éves kor között is engedélyezi az eutanáziát gyerekek azon szűk csoportjában, akik gyógyíthatatlan betegségben vagy kibírhatatlan fájdalomtól szenvednek.

Kiemelt kép: AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik