Nagyvilág koronavírus

Kétmillió felett az igazolt afrikai fertőzöttek száma

Meghaladta a kétmilliót a megerősített koronavírus-fertőzések száma Afrikában, és a kontinens vezető közegészségügyi tisztségviselője arra figyelmeztetett, hogy elkerülhetetlen a második hullám.

Az Afrikai Betegség-ellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) szerint a kontinensen a fertőzés átlépett egy határt, a Covid-19 betegségnek már több mint 48 ezer halálos áldozata van. Az afrikai koronavírus-fertőzések és halálesetek a világszerte regisztrált számoknak ugyanakkor mindössze négy százalékát teszik ki.

Az 1,3 milliárdos kontinens országait szakemberek óva intik attól, hogy enyhítsenek a korlátozásokon a negatív gazdasági következmények csökkentése és a turizmus felpörgetése érdekében.

Nem lazíthatunk. Ha lazítanánk, az elmúlt tíz hónap összes erőfeszítését tennénk semmivé

– nyilatkozott John Nkengasong, a CDC igazgatója.

Egyúttal aggodalmát fejezte ki, hogy több ország nem kényszeríti ki a közegészségügyi intézkedések betartását, beleértve a maszkviselést, ami szerinte rendkívül fontos a védekezés szempontjából.

Míg a világ többi részén a vakcina megjelenésében reménykednek, addig Afrikában attól tartanak, hogy a gazdagabb országok felvásárolják a készleteket.

Dél-Afrikában 750 ezer, Marokkóban 300 ezer, Egyiptomban több mint 110 ezer, Etiópiában pedig 100 ezer koronavírusos fertőzést regisztráltak.

Jelenleg Kenya van különösen aggasztó helyzetben, mivel újabb hullám veszélyezteti. Csak szombaton legalább négy orvos halt meg az országban, emiatt országos sztrájkkal fenyeget egy egészségügyi szakszervezet.

Afrikában a járvány kezdete óta 20 millió koronavírus-tesztet végeztek, de a teszthiány miatt a fertőzések valódi száma nem ismert.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik