Nagyvilág

Azt üzeni az ellenzék Európának, hogy az Orbán-kormány nem egyenlő Magyarországgal

Közös nyilatkozatot adott ki öt ellenzéki párt vezetője, amelyet az Európai Tanács elnökéhez, az Európai Bizottság elnökéhez és a Tanács soros elnökségéhez is eljuttattak.

Gyurcsány Ferenc (DK), Jakab Péter (Jobbik), Schmuck Erzsébet, Kanász-Nagy Máté (LMP), Fekete-Győr András (Momentum), Kunhalmi Ágnes, Tóth Bertalan (MSZP), Szabó Tímea és Karácsony Gergely (Párbeszéd) azt írta, hogy „tekintettel a magyar kormány romboló politikája miatt előállt helyzet súlyosságára”, szükségesnek tartják tisztázni azt, hogy Orbán Viktor és a kormány nem egyenlő Magyarországgal.

Az ellenzék arra utal, hogy a miniszterelnök Lengyelországgal együtt megvétózta az uniós költségvetést és a koronavírus-járvány miatti helyreállítási alapot. Ennek indokairól szerda reggel adott ki nyilatkozatot.

Mi, magyarok nem azért vetettünk véget az egypártrendszernek, és nem azért csatlakoztunk – államalapító Szent István király és nemzetünk nagyjai örökségéhez méltóan – az európai államok értékközösségéhez, hogy büszke, európai ország helyett egy korrupt, antidemokratikus rezsim ejtse foglyul Európát és Magyarországot, megfosztva a magyar és az európai polgárokat a nekik járó jogoktól és támogatásoktól,

írják a közleményben az ellenzéki pártok.

Hozzátették, hogy a járvány és a gazdasági válság okozta súlyos helyzetben a magyar embereknek és vállalkozásoknak is szüksége van az Európai Unió helyreállítási támogatására.

Ez a segítség nem a saját hatalmi érdekeit az ország gazdasági érdekei elé helyező Orbán-kormányt, hanem a magyar embereket illeti meg

jelentették ki. Az ellenzék ezért arra hívja az Európai Unió intézményeit és tagállami kormányait, hogy találjanak megoldást arra, hogy az Orbán-kormány tettei ne akadályozzák meg az európai és a magyar gazdasági válság megoldását és mindenki hozzájuthasson a támogatásokhoz.

Mindazokat a honfitársainkat közös kiállásunkhoz való csatlakozásra hívunk, akik készek velünk együtt kinyilvánítani, hogy az Orbán-kormány nem az ő nevükben rombolja az európai együttműködést, akaratukkal és érdekeikkel ellentétesen akarja megfosztani az európai és a magyar polgárokat a nekik járó európai támogatásoktól,

zárul a közlemény.

Kiemelt kép: Farkas Norbert/24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik