Nagyvilág koronavírus

A szlovák rendőrség fellép a képviselők ellen is, ha kell

A belügyminiszter előre jelezte, mindenki mérlegelje, részt vesz-e a keddre meghirdetett tömegtüntetéseken.

Roman Mikulec arra reagált, hogy néhány ellenzéki politikus november 17-ét, a bársonyos forradalom évfordulóját uszításra használná. Egyes csoportok és politikai pártok jelezték, kedden tiltakozni fognak a járványügyi intézkedések ellen, írta a szlovák hírügynökség alapján a Bumm.sk.

A belügyminiszter egyértelművé tette, a demokrácia szabályokról szól, amelyek mindenkire egyformán érvényesek. A rendőrök nem fogják ölbe tett kézzel nézni az esetleges garázdálkodást, ha kell, a parlament tagjaival szemben is készek fellépni.

Peter Kovarík ideiglenes rendőrfőkapitány felhívta a figyelmet, ne is próbáljanak a rendőrséggel szembeszegülni, mert hivatali személy elleni támadásért 12-25 évig terjedő börtönbüntetés is kiszabható.  Egy járványügyi szakértő szerint nagy a gyülekezés egészségügyi kockázata is, veszélyt jelent, hogy a tüntetők széthordják a vírust Szlovákia különböző részeire.

A Paraméter szerint Roman Mikulec arról is beszélt, hogy a politikusoknak példát kellene mutatniuk, márpedig a jelenlegi szabályok szerint nem lehet olyan gyűlést tartani, ahol hatnál több ember találkozik. Megérti, ha emlékezni akarnak november 17-re, tiszteletben tartja, ha gyertyát gyújtanak, koszorút helyeznek el, de mindenkinek be kell tartania a járványellenes intézkedéseket.

Közölte, van információjuk a tüntetések szervezőiről.

Ezek az emberek verekedni akarnak, garázdálkodni, mások életét veszélyeztetni

– közölte. Azok az ellenzéki politikusok, akik nagygyűlést követelnek, éppen november 17-e üzenetét gyalázzák meg.

A Paraméter emlékeztet rá, a bársonyos forradalom évfordulóján egy válogatott társaság akar tiltakozni a kormány óvintézkedései ellen. A Smer és a parlamenten kívüli SNS már bejelentette, csatlakoznak a november 17-re Pozsonyba tervezett tüntetésekhez. Az államfői palota előtti tiltakozó megmozdulást a Kotleba-féle ĽSNS képviselője, Milan Mazurek hívta össze. A fasisztoid párt mellett az Ultras Slovan is tiltakozó akciót szervez az évforulóra.

Kiemelt kép: Roman Mikulec / Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik