Nagyvilág

 Tüntetők csaptak össze Washingtonban

Trumpisták a bidenisták ellen.

Több ezren tüntettek Donald Trump amerikai elnök mellett Washingtonban.

A tüntetők azt skandálták, hogy „Még négy év!”, arra utalva, hogy Donald Trumpot tekintik a november harmadikai elnökválasztás győztesének.

A felszólalók közt volt a törvényhozás alsóházába bekerült Marjorie Taylor Greene republikánus üzletasszony is, aki arra buzdította az embereket, hogy vonuljanak a legfelsőbb bíróság elé.

A tüntetők egy része később átvonult a Fehér Házhoz vezető egyik, a Black Lives Matter mozgalomról elnevezett utcára, ahol összecsaptak a BLM itt gyülekező aktivistáival.

A rendőrök legalább húsz embert letartóztattak, fegyvereket foglaltak le, két egyenruhás megsérült.

Több más városból is tüntetésekről érkeztek hírek, a Michigan állambeli Lansingben a felszólalók kétségüket fejezték ki Joe Biden demokrata párti elnökjelöltnek az államban elért választási győzelmével kapcsolatban. Tüntettek Arizonában is, ahol a hivatalos eredmények szerint Biden szintén megelőzte Trumpot.

Szerdán Georgia államban hivatalosan is elrendelték a szavazatok kézzel történő teljes újraszámlálását, Trump jogászai pedig újabb perkeresetet nyújtottak be a michigani választási eredmények érvényesítésének felfüggesztése érdekében.

Veszélyes játszmát űz Trump azzal, hogy nem hajlandó átadni a hatalmat
A leköszönő elnök továbbra is harcol a választási eredményekkel, miközben egy bonyolult és nehéz folyamat során fel kellene készítenie az Egyesült Államokat a kormányváltásra.

Kiemelt kép: Fotó: John Lamparski / NurPhoto AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik