Nagyvilág koronavírus

Másfél hónapja először csökkent az új esetek száma Németországban

Szeptember közepe óta először csökkent a regisztrált új koronavírus-fertőződések napi száma Németországban az egy héttel korábbihoz képest a kedden megjelent hivatalos adatok szerint – számolt be az MTI.

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) kimutatása szerint az utóbbi 24 órában 15 332 ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust (SARS-Cov-2). Ez ugyan csak húsz esettel kevesebb az egy héttel korábbi 15 352-nél, mégis jelentős fejlemény, mert legutóbb szeptember 15-én volt a napi esetszám a hét nappal korábban feljegyzett érték alatt – mutatott rá a hírportálján közölt összeállításában a Die Welt.

A lap szerint ugyancsak reménykeltő, hogy az utóbbi hetek folyamatos és nagymértékű emelkedése után stagnálás közeli állapotba jutott a járványhelyzet egyik legfontosabb mutatójaként számon tartott úgynevezett hétnapi incidencia (fertőzésgyakoriság), vagyis a megelőző hét nap alatt regisztrált új esetek százezer lakosra vetített száma. Ez az RKI keddi statisztikája szerint az előző napi 139-ről csupán 139,1-re emelkedett.

Szintén a koronavírus-járvány második hullámának gyengülésére utal, hogy folytatódott a kórokozó úgynevezett reprodukciós rátájának (R) október végén kezdődött csökkenése. Az R hétnapos mozgóátlaga az RKI számításai szerint 0,98-ra süllyedt az egy nappal korábbi 1,01-ről. Ez azt jelenti, hogy minden száz fertőzött átlagosan 98 embernek adja tovább a vírust, amely így – a mutató változatlanságát feltételezve – lassan visszaszorul és eltűnik a közösségből.

A járványügyi adatok minden bizonnyal nem a november 2-án bevezetett országos, részleges zárlat miatt javulnak, mert a fertőződés időpontjától kezdve nagyjából két hét telhet el, mire egy pozitív lelet megjelenik az RKI kimutatásában. Így a korlátozások hatása várhatóan november második felében mutatkozik majd meg. A fertőzéshullám ereje inkább főleg azért mérséklődik, mert sokan már korábban változtattak magatartásukon, óvatosabbak lettek és tudatosabban védekeznek.

Erre utal az állampolgárok mint fogyasztók egészségét fenyegető veszélyek kutatására szakosodott szövetségi kockázatértékelési intézet (Bundesinstitut für Risikobewertung – BfR) felmérése, amely a többi között kimutatta, hogy a részleges zárlat előtti utolsó héten a két héttel korábbihoz képest 10 százalékponttal nőtt, 69 százalékra emelkedett mindazok aránya, akik a szokásosnál kevesebbszer mozdulnak ki otthonról, és 65 százalékról 76 százalékra emelkedett a rokonokkal, barátokkal kevesebbet találkozók aránya.

Az új esetekkel együtt 687 200 fertőződést regisztráltak Németországban. A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggő halálesetek száma egy nap alatt 154-gyel nőtt, 11 506-ra. A betegség miatt intenzív ellátásra szorulók száma az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) keddi összesítése szerint minden korábbinál magasabbra, háromezer fölé emelkedett.

A német kórházak intenzív osztályain így 3059 ilyen beteget kezelnek, számuk 54-gyel emelkedett egy nap alatt. Nagyjából minden második – 1737 beteg – gépi lélegeztetésre szorul. A DIVI kimutatása szerint országszerte 28 494 intenzív ellátási ágyat üzemeltetnek, ezek közül 6917 ágy szabad.

Kiemelt kép: THOMAS KIENZLE/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik