Nagyvilág koronavírus

Súlyos mellékhatás miatt Brazília leáll az egyik kínai koronavírus elleni vakcina tesztelésével

Brazília felfüggeszti a koronavírus ellen a kínai Sinovac gyógyszergyártó cég által fejlesztett oltóanyag klinikai tesztelését egy október 29-én jelentkezett „súlyos mellékhatás” miatt – közölte a brazil egészségügyi hatóság (Anvisa) hétfőn.

Az Anvisa nem tárt fel közelebbit a mellékhatásról, egyelőre azt sem lehet tudni, hogy az Brazíliában vagy más olyan országban lépett fel, ahol a készítményt tesztelik. Azt sem közölték, hogy az incidenst miért csak most hozták nyilvánosságra.

A Butantan brazil orvosi kutatóintézet helyi idő szerint kedd délelőtt készül közleményt kiadni az ügyben.

A koronavírus rohamosan terjed Dél-Amerika legnagyobb és – 210 millió lakossal – legnépesebb országában. Csak hétfőn 10 917 új fertőzöttet azonosítottak az egészségügyi minisztérium információi szerint. A járvány kitörése óta 5 675 032 az igazolt fertőzöttek és 162 628 a halálos áldozatok száma. A fertőzöttek számát tekintve csak az Egyesült Államok és India előzi meg Brazíliát.

Kiemelt kép: A 2020. október 14-én közreadott képen a Sinovac Biotech kínai gyógyszergyártó vállalat alkalmazottja a koronavírus-járvány elleni CoronaVac elnevezésű potenciális vakcina gyártásán dolgozik a cég pekingi laboratóriumában szeptember 24-én. (MTI/AP)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik