A következő élő közvetítés része Felesége kéri Trumptól, ismerje el a vereségét, Biden a Balatonon járt nászúton

Joe Biden elmondta győzelmi beszédét

Magyar idő szerint hajnali két órakor megtartotta győzelmi beszédét Joe Biden, az USA megválasztott elnöke, aki beszédének elején emlékeztetett rá, hogy soha ennyien nem szavaztak amerikai elnökjelöltre: 74 millió szavazatot kapott és ez még nem is a végeredmény.

Megfogadom, hogy olyan elnök leszek, aki nem szétválaszt, hanem összeköt.

Biden kijelentette, hogy azért akart elnök lenni, hogy helyrehozza Amerika lelkét, hogy újraépítse a nemzet támaszát, a középosztályt, és helyreállítsa az USA megbecsülését a világban.

A korábbi alelnök beszédében köszönetet mondott feleségének, Jill Bidennek, és emlékeztetett arra, hogy alelnöke, Kamala Harris lesz az első nő, az első fekete, és az első dél-ázsiai származású amerikai, aki betöltheti ezt a posztot. Ugyancsak köszönetet mondott a kampánystábnak és az önkénteseknek, és megszólította azokat is, akik Donald Trumpra szavaztak: „megértem a csalódottságukat, én is elvesztettem már jó pár választást”.

A demokrata politikus szerint itt az ideje, hogy „esélyt adjunk egymásnak”, hogy „lejjebb tekerjük a hőmérsékletet”, és hogy „újra meglássuk és meghallgassuk egymást”.

A Biblia azt mondja nekünk, hogy mindennek megvan az ideje: az építkezésnek, az aratásnak, a vetésnek, és a gyógyulásnak. Itt az ideje, hogy Amerikát meggyógyítsuk.

A fejlődéshez abba kell hagyni azt a gyakorlatot, hogy az ellenfeleinket ellenségként kezeljük, tette hozzá Biden, majd felsorolta azt is, hogy milyen teendők várnak a kormányára: a tudomány segítségével legyőzni a koronavírust, biztosítani mindenki számára az egészségügyi ellátást, legyőzni a rendszerszintű rasszizmust, megvédeni a bolygót a klímaváltozástól, megvédeni a demokráciát és mindenkinek adni egy esélyt a boldogulásra.

Biden kiemelte: ameddig nem sikerül legyőzni a koronavírust, addig nem lehet helyrehozni a gazdaságot és nem lehet kiélvezni az élet legszebb pillanatait. Éppen ezért tudósok és szakértők segítségével már hétfőn nekiállnak egy, a járvány leküzdését szolgáló program kidolgozásának, hogy a január 20-i hivatalba lépésekor már kész legyen.

A megválasztott elnök elmondta, hogy ugyan a Demokrata Párt politikusaként vett részt a választáson, de az amerikaiak elnöke lesz – nem csak azoké, akik rá szavaztak, hanem azoké is, akik nem. Hozzátette, hogy szerinte a választók úgy döntöttek, hogy itt az ideje annak, hogy a republikánus és demokrata politikusok együtt dolgozzanak.

Mindig úgy véltem, hogy Amerikát egyetlen szóban össze lehet foglalni: lehetőségek.

Biden hisz abban, hogy az USA-nak lehetősége van arra, hogy igazságosabb és szabadabb legyen, hogy tisztességes munkahelyeket hozzon létre, hogy gyógymódot találjon az olyan betegségekre, mint a rák vagy az Alzheimer, hogy senkit ne hagyjon hátra.

Eddig nem volt olyan dolog, amit ne tudtunk volna elérni, ha összefogtunk.

Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik