Nagyvilág koronavírus

Egyetlen nap alatt 196-an haltak meg koronavírusban Csehországban

Csehországban pénteken 196-an haltak meg a Covid-19 betegségben, ezzel a március elején kirobbant koronavírus-járvány áldozatainak száma 4526-ra emelkedett – derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján közölt kimutatásból, írja az MTI.

A távirati iroda tájékoztatása szerint az igazolt fertőzöttek száma jelenleg 169 367. Kórházi kezelésre 8276 ember szorul, közülük 1180 állapotát súlyosnak minősítették az orvosok.

Vladimír Cerny, az intenzív kórházi kezelések országos koordinátora pénteken délután azt mondta, hogy a kórházak intenzív osztályai, amelyek a koronavírus eseteket is kezelik, nagy nyomás alatt dolgoznak, rendkívüli módon le vannak terhelve, de továbbra is képesek új páciensek felvételére. Szerinte egyelőre bevált és jól működik az a rendszer, hogy a megtelt kórházak a körzetileg hozzájuk tartozó súlyos betegeket automatikusan átirányítják a kevésbé leterhelt kórházakba.

A hivatalos kimutatások szerint a csehországi kórházakban 47 ezer speciális ágy áll a betegek rendelkezésére. Közülük mintegy 22 200 ágynál van lehetőség lélegeztető gép alkalmazására. Jelenleg ezeknek az ágyaknak az egyharmada még szabad. Az intenzív osztályokon több mint 4000 ágy van, ezeknek egynegyede még szabad. A cseh kórházaknak 2100 lélegeztetőgépe van, ezek 40 százaléka még szabad. Ugyanakkor a csehek az utóbbi napokban külföldről, elsősorban az európai uniós partnereiktől, több mint félezer lélegeztetőgépet kaptak ajándékba, illetve kölcsönbe. Magyarország 150 lélegeztetőgépet küldött Csehországnak.

Pénteken a laboratóriumi szűrések 11 549 új koronavírus-fertőződést mutattak ki, ami mintegy 1700-al kevesebb, mint csütörtökön.

Kiemelt kép: Michal Cizek / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik