Nagyvilág koronavírus

Trump beszólt egész Európának, mert nem látja a korlátozások értelmét

Európát kritizálta a koronavírus-járvány feltartóztatása érdekében elrendelt újabb korlátozások miatt Donald Trump amerikai elnök az egyik kampányrendezvényén Michigan államban vasárnap.

„Európa drákói lezárásokat rendelt el, a fertőzések és a halálesetek számai ugyan emelkednek, de szerintem ez akkor is drákói szigor” – fogalmazott Trump a hívei előtt. Hozzátette: „most aztán majd újból mindent az elejéről kell kezdeniük. Mi az ördögöt csinálnak? Azon gondolkodom, hogy majd átmegyek és elmagyarázom nekik”.

Donald Trump azt hangoztatta, hogy ő éppen most vezényli le a visszatérést a normális hétköznapi élethez, és teszi ezt úgy, hogy az országot nem zárták le.

Elmondhatom, hogy nálunk nincs lezárás

– mondta az egybegyűlteknek, akik ovációval fogadták szavait. Ígéretet tett arra is, hogy az Egyesült Államok egyes részeit soha többé nem zárják le.

Az Egyesült Államok a legfertőzöttebb ország: már több mint kilencmillió koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak, a betegség szövődményeiben pedig több mint 230 ezer ember halt meg.

Kiemelt kép: MTI/AP/Jae C. Hong

Ajánlott videó

Olvasói sztorik