Nagyvilág

Erdoganék bekeményítettek: „Eljött az ideje, hogy Európa megálljt parancsoljon fasiszta politikusainak”

Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden feljelentést tett Geert Wilders, az iszlámellenes holland Szabadságpárt (PVV) vezetője ellen sértő Twitter-bejegyzése miatt – jelentette az NTV török hírtelevízió.

A panaszt Erdogan egyik ügyvédje, Hüseyin Aydin nyújtotta be. Szerinte Wilders bejegyzései a török államfő becsületét, méltóságát sértik, és nem maradnak a véleménynyilvánítás szabadságának keretein belül.

Wilders múlt szombaton a mikroblogján terroristának nevezte Erdogant.Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter vasárnap ugyancsak a Twitteren azt írta, hogy Wilders „hasznot próbál húzni az iszlám- és az idegenellenességből”. Egyúttal figyelmeztetett: „eljött az ideje, hogy Európa megálljt parancsoljon fasiszta mentalitású pimasz politikusainak”.

Wilders erre úgy reagálta, hogy „a törökök mérgesek, mert terroristának neveztem Erdogant”. „Az igazság néha kellemetlen, de attól még nem kevésbé igaz” – fűzte hozzá a bejegyzésben.

A török elnök vasárnap azt üzente Wildersnek, hogy

tudnia kellene, hol a helye.

Wilders egyébiránt jó kapcsolatot ápol a magyar miniszterelnökkel. Orbán Viktor a Karmelitában fogadta a holland politikust, amiről képet is megosztott. „Egy kedves holland fickó” – fűzte a bejegyzéshez.

Erdogan a napokban Emmanuel Macron francia államfővel is összetűzésbe került. A vita kiváltói azok az erőteljes intézkedések voltak, amelyeket Macron az iszlám fundamentalizmussal szemben hozott, miután Franciaországban a közelmúltban brutálisan meggyilkoltak egy tanárt, aki Mohamed-karikatúrákat mutatott be egy órán.

A török államfő szerint Macronnak fogalma sincs a vallásszabadságról, és szombaton azt üzente francia kollégájának, hogy vizsgáltassa meg elmeállapotát. Erre válaszul Párizs hazarendelte konzultációra ankarai nagykövetét, Macron pedig elfogadhatatlanak nevezte Erdogan szavait, és azt követelte, hogy „változtasson politikai irányvonalán, mert minden vonatkozásban veszélyes”.

A török elnök hétfőn már arra szólította fel országa lakosságát, hogy egyáltalán ne vásároljanak francia termékeket.

Kiemelt kép: MTI/AP/Török elnöki hivatal

Ajánlott videó

Olvasói sztorik