Nagyvilág

Ismét ezrek követelték a miniszterelnök lemondását Bangkokban

Több ezer ember vonult Bangkok utcáira vasárnap a miniszterelnök lemondását követelve. A tüntetők korábban szombati határidőt szabtak meg Prayuth Chan-ochának, azonban a miniszterelnök nem hajlandó távozni.

A Reuters cikke szerint ez volt az első komolyabb tüntetés azóta, hogy Thaiföldön veszélyhelyzetet vezettek be október 15-én, pont azért, hogy megtörjék a három hónapja tartó demonstrációk lendületét.

A miniszterelnök szerint a válságról a parlamentben kell beszélni, és nem utcai tüntetéseken. Az ellenzék szerint viszont nem véletlenül mondja ezt a kormányfő, hiszen nagy többsége van a törvényhozásban. A tüntetők szerint ezt úgy érte el a 2014-ben puccsal hatalomra kerülő Prayuth Chan-ocha, hogy csalt a választáson.

A vasárnapi tüntetés békésen zajlott, a kormányszóvivő szerint nem vezénylik ki a rendőrséget, amíg a demonstrálók betartják a törvényeket.

A július közepe óta tartó tüntetéssorozatnak az is újdonsága, hogy olyan, korábban tabunak számító követelést is megfogalmaztak, hogy korlátozzák az ázsiai monarchia vezetőjének, Maha Vajiralongkorn királynak a hatalmát.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Narong Szangnak

Ajánlott videó

Olvasói sztorik