Nagyvilág koronavírus

Nincs elég orvos és ágy az Egyesült Államok több részén

Egyre több a beteg az amerikai kórházakban, több tagállamban nem elég az ágy és az orvos – írja az MTI az amerikai közszolgálati rádió (NPR) közlése nyomán.

A rádió riportösszeállítása szerint a járvány elsősorban a középnyugati tagállamokban lángolt fel ismét, de Idahótól Ohióig mindenütt emelkedett a koronavírus-fertőzéssel diagnosztizáltak száma.

Tíz olyan tagállamban van, amelyben szerdán megugrott a koronavírus okozta Covid-19 miatt kórházi kezelésre szoruló betegek száma: Arkansas, Dél-Dakota, Iowa, Kentucky, Montana, Nebraska, Nyugat-Virginia, Ohio, Oklahoma és Wisconsin.

A wisconsini Milwaukee-ban szerdán egy közparkban megnyílt az első tábori kórház, ahol már fogadták is az első betegeket. “Hálásak vagyunk a kórházainknak, de elszomorít bennünket, hogy hol tart ma Wisconsin” – nyilatkozta Tony Evers kormányzó. A politikus egyúttal arra kérte honfitársait, hogy maradjanak otthon. Közleménye szerint a tábori kórházban oxigénnel és Remdesivirrel kezelik majd a betegeket.

Kentuckyban Andrew Beshear kormányzó “gyászosnak” nevezte a helyzetet, és elrendelte a kórházi kapacitások jelentős kibővítését.

Ha szükséges, akkor szállodákat és közparkokat is igénybe kell vennünk

– jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján, utalva ő is a tábori kórházak felállításának lehetőségére.

Robert Redfield, a járvány-, és betegségmegelőzési központok (CDC) igazgatója szerdai sajtókonferenciáján kijelentette: optimista azt illetően, hogy még az év vége előtt rendelkezésre áll a Covid-19 elleni oltóanyag. A konferencián jelenlévő Alex Azar, az emberi erőforrások és az egészségügy minisztere hozzátette: elképzelhetőnek tartja, hogy az év végéig kétféle vakcina is kész lesz.

Január végéig elegendő vakcinánk lesz ahhoz, hogy az idős embereket, az egészségügyi dolgozókat és a mentőket beolthassuk

– mondta Azar. Márciusra prognosztizálta, hogy elégséges vakcina áll majd rendelkezésre valamennyi amerikai beoltásához.

Képünk illusztráció: MTI/EPA

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.