Nagyvilág

Ismét tombol az oltásfrász Dél-Koreában

Egyes hírek szerint a közelmúltban tizenhárman haltak meg az ázsiai országban influenza elleni védőoltás következtében, ám a szakemberek cáfolnak, és igyekeznek megnyugtatni a felháborodott közvéleményt.

Az országban a múlt hónapban 19 millió jogosult számára indítottak ingyenes, influenza elleni védőoltásprogramot.

A hivatalos jelentés szerint egy 17 éves fiú volt az első áldozat, aki két nappal azt követően halt meg, hogy megkapta az oltást. A többi haláleset idős, 70–80 éves betegekhez köthető.

A vizsgálatot vezető Kim Jun-kon professzor szerint ugyan nem valószínű, hogy a vakcina az elhalálozások közvetlen oka, viszont a dél-koreaiak oltásba vetett bizalma érezhetően megrendült. A szakember hozzátette: folyamatban vannak a post-mortem vizsgálatok: a halottakat tesztelik COVID-19 fertőzésre is.

Megértem és sajnálom, hogy az emberek aggódnak a vakcina miatt

— mondta Park Neung-hoo egészségügyi miniszter, de egyúttal megerősítette az oltásprogram folytatását. E mellett biztosította a közvéleményt, hogy áttekintik az esetek lehetséges okait, ezzel együtt felülvizsgálják az ingyenes program oltóanyagainak útját a gyártástól egészen a forgalmazásig.

Mindeközben a dél-koreai egészségügyi hatóság vezetője, Jeong Eun-kyeong is igyekezett megnyugtatni a közvéleményt:

Kicsi az esélye annak, hogy a halálesetek az oltásokhoz köthetők.

Rövid időn belül ez már a második alkalom, hogy az ország bizalma megrendült a szezonális influenzaoltásban. Korábban három hétre felfüggesztették a programot, miután kiderült, hogy körülbelül 5 milliónyi oltóanyagot fagyasztás helyett szobahőmérsékleten tároltak egy egészségügyi intézménybe történő szállítás közben.

Az akkori vizsgálat kiderítette, hogy az elhunytak egyike sem a visszahívott vakcinát kapta meg. Eddig körülbelül 13 millió ember részesült a szezonális influenza elleni védőoltásban Dél-Koreában.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik