Nagyvilág amerikai elnökválasztás 2020

Trumpnak bankszámlája van Kínában

Donald Trump amerikai elnök bankszámlával rendelkezik Kínában, és évekig igyekezett, hogy üzleteljen az országgal, miközben a nyilvánosság előtt Peking ádáz ellenfelének szerepében tetszelgett – írta a New York Times című amerikai napilap adónyilvántartási adatokra hivatkozva helyi idő szerint kedden.

A tények napvilágra kerülése hiteltelenítheti Trump igyekezetét, aki azzal vádolja Joe Biden demokrata elnökjelöltet, hogy túl enyhe irányvonalat képvisel Kínával szemben – jegyezte meg a NYT.

Trump adónyilvántartásának elemzéséből kiderült, hogy az elnök rendelkezik egy kínai bankszámlával, amely azért nem szerepelt nyilvános pénzügyi beszámolójában, mert a Trump International Hotels Management cég nevén van. A vállalat 188 561 dollár (több mint 36 millió forint) adót fizetett az országban 2013 és 2015 között. Az elnöknek Nagy-Britanniában és Írországban is vannak bankszámlái.

Trump még elnökké választása előtt nyitott irodát Kínában abban a reményben, hogy terjeszkedhet az ottani ingatlanpiacon. Az irodát elnöksége alatt is fenntartotta, és közben igyekezett megállapodást kötni egy fontos kínai állami vállalattal.

Alan Garten, a Trump-csoport ügyvédje jelezte, hogy a számlát kizárólag adófizetés céljából nyitották.

„Egyetlen üzletre, tranzakcióra vagy más kereskedelmi tevékenységre nem került sor, és az iroda 2015 óta inaktív” – mondta a New York Timesnak. „Bár a bankszámlát továbbra is fenntartják, sohasem használták egyéb célra” – tette hozzá.

Trump kereskedelmi és diplomáciai háborút hirdetett Kína ellen, és azzal kérkedett, hogy ő az amerikai érdekek egyetlen valódi védelmezője az ázsiai óriással szemben, mert Biden fia üzleti tevékenységet folytat az országban. Ugyanakkor a demokrata elnökjelöltet semmiféle érdekeltség sem fűzi Kínához az adónyilvántartás szerint – állapította meg a New York Times.

A napilap egy korábbi tényfeltáró cikkében beszámolt róla, hogy Trump csak öt évben fizetett adót 2000 és 2015 között, mert a fennmaradó tíz évben cégei papíron több veszteséget termeltek, mint hasznot. Elnökké választása, illetve hivatali ideje első évében mindössze 750 dollár (körülbelül 230 ezer forint) adót fizetett.

MTI, kép: AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.