Nagyvilág

Két kiskorú ellen is vádat emelnének a francia tanárgyilkosság ügyében

Hét ember, köztük két kiskorú ellen javasolt vádemelést terrorista emberölésben való bűnrészesség gyanúja miatt szerdán Jean-Francois Ricard francia terrorelhárítási ügyész az öt nappal ezelőtti kegyetlen tanárgyilkosság ügyében. A pontos vádpontokról egy vizsgálóbíró fog dönteni rövidesen.

A két kiskorú egy 14 és egy 15 éves fiú, akiket azzal vádolnak, hogy pénzért cserébe megmutatták a csecsen támadónak, Abdoullakh Anzorovnak a kiszemelt történelemtanárt, a 47 éves Samuel Patyt.

Az ügyész szerint a tanárt a nyílt utcán lefejező 18 éves csecsen iszlamista azt mondta a két fiúnak, hogy szeretné „megalázni és megütni” a tanárt, valamint „bocsánatkérésre kötelezni”, amiért a szólásszabadságról tartott óráján megmutatta a Mohamed-karikatúrákat.

Kiskorúak elleni eljárás egy terrorizmussal kapcsolatos ügyben nem példátlan dolog, de kérdéseket vet fel

– jelezte az ügyész.

A gyanúsítottak között van Brahim C., a megölt tanár egyik 13 éves diákjának az apja is. A férfi a Facebookon két videófelvételt tett közzé, amelyben a tanár ellen uszított, amiért az tanórán Mohamed-karikatúrákat mutatott. Az apát és Abdelhakim Sefrioui iszlamista prédikátort azzal vádolják, hogy néven nevezték a tanárt és célponttá tették a közösségi oldalakon. A gyanú szerint a titkosszolgálatok nyilvántartásában két évtizede szereplő radikális agitátor biztatta az apát arra, hogy uszítson a tanár ellen.

Az apával a csecsen támadó közvetlenül is felvette a kapcsolatot, hogy megtudja, pontosan mi hangzott el a tanórán a karikatúrákkal kapcsolatban. A két férfi közötti üzenetváltásokat nem hozták nyilvánosságra a nyomozati források, de a France2 közszolgálati televízió értesülése szerint az apa nem buzdította a csecsen iszlamistát támadásra, ő pedig nem osztotta meg vele merénylettervét.

Fotó: Francois Lo Presti / AFP

Az apa a lánya elmondása alapján állított dolgokat a tanárról. Utóbb kiderült, hogy a lány, aki nem volt jelen a szólásszabadságról tartott tanórán, valótlanságokat állított az apjának Samuel Patyról, aki pedig a videófelvétel miatt rágalmazásért feljelentést tett a rendőrségen. Támadója öt nappal később, október 16-án végzett vele a nyílt utcán a Párizstól ötven kilométerre lévő Conflans Saint-Honorine-ban található középiskola közelében.

Az ügyész a támadó három barátjának vád alá helyezését is javasolta. Közülük ketten szállították gépkocsival a gyilkost a középiskolához, a harmadik pedig jelen volt, amikor az iszlamista megvette a kést, amellyel megölte az áldozatát.

Egy orosz nyelvű hangfelvételen a csecsen támadó azt mondta, hogy bosszút akart állni a tanáron, amiért az „sértő módon mutatta meg a profétát”. A francia hírügynökség által idézett üzenetben az iszlamista a Koránból idézett és azt kérte „testvéreitől, hogy imádkozzanak érte azért, hogy Allah elismerje mártírként”.

A támadás után őrizetbe vett további kilenc embert a hatóságok szerdára virradó éjjel szabadon engedték, köztük a támadó hozzátartozóit, a középiskola három diákját, és az iszlamista prédikátor feleségét.

A Le Monde című napilap értesülése szerint a közelmúltban radikalizálódott csecsen támadó, Abdoullakh Anzorov júniusban nyitott Twitter-fiókjából, amelyen vállalata a merényletet, egyértelműsíthető, hogy szeptember 25. óta keresett áldozatot dzsihadista merénylettervéhez.

Többször utalt arra, hogy le akar valakit fejezni. Aznap egy 25 éves pakisztáni férfi egy hentesbárddal megsebesített két embert a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap volt párizsi szerkesztőségének közelében. A férfi az újraközölt Mohamed-karikatúrák miatt azt vette a fejébe, hogy felgyújtja a vicclap szerkesztőségét.

Samuel Paty áldozatként való kiszemelése előtt Abdoullakh Anzorov három olyan ember címét is megszerezte, akiket bűnösnek tartott azért, mert szerinte megsértették a profétát.

Kiemelt kép: Bertrand Guay / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.