Nagyvilág

Becsületrendet adományoznak a meggyilkolt francia tanárnak

Újabb iszlamista szervezet felszámolását jelentette be kedden a francia államfő. Emmanuel Macron közölte, hogy a szerdai ülésén a kormány feloszlatja a palesztinbarát Cheikh Yassine közösséget, mert az iszlamista csoport „közvetlenül érintett” Samuel Paty meggyilkolásában – írja az MTI.

A történelemtanárt azért fejezte le október 16-án egy csecsen iszlamista Párizs közelében, mert a szólásszabadságról tartott óráján megmutatta a diákoknak a Mohamed-karikatúrákat.

További ilyen jellegű döntések lesznek a következő napokban és hetekben egyesületeket és csoportokat illetően,

mondta kedd este a köztársasági elnök Párizs egyik északi elővárosában, Bobignyban.

A 47 éves Samuel Patyt egy csecsen származású, kisgyermekkorában menekültként Franciaországba érkező 18 éves fiatal, Abdouallakh Anzorov, múlt pénteken egy Párizshoz közeli kisvárosban, Conflans-Sainte-Honorine-ban a nyílt utcán egy késsel lefejezte. A rendőrség agyonlőtte a támadót, aki azért akart „bosszút állni”, mert a középiskolai történelemtanár a szólásszabadságról tartott egyik óráján megmutatta a tanulóknak a Mohamed-prófétáról készült karikatúrákat. Az elkövetőnek sem a tanárhoz, sem az iskolához nem volt köze, semmilyen kapcsolatban nem állt velük.

A Cheikh Yassine kollektíva vezetője Abdelhakim Sefrioui iszlamista prédikátor, aki rögzítette az interneten terjesztett videót, amelyben Samuel Paty egyik tanítványának apja uszított a Párizstól ötven kilométerre, Conflans Saint-Honorine-ban lévő iskola oktatója ellen az állítólagos istenkáromlás miatt. Hétfőn Gérard Darmanin belügyminiszter már bejelentette a Kollektíva a Franciaországi Iszlamofóbia Ellen (CCIF) nevű szervezet és a szalafisták által alapított Baraka City humanitárius egyesület feloszlatását.

Abdelhakim Sefrioui és az apa is előzetes letartóztatásban van további 14 emberrel együtt. Az apával a csecsen támadó közvetlenül is felvette a kapcsolatot, hogy megtudja, pontosan mi hangzott el a tanórán a karikatúrákkal kapcsolatban. A két férfi közötti üzenetváltásokat nem hozták nyilvánosságra a nyomozati források, de a France2 közszolgálati televízió értesülése szerint az apa nem buzdította a csecsen iszlamistát támadásra, az pedig nem osztotta meg vele a merénylettervét.

Az apa egyébként a lánya elmondása alapján állított dolgokat a tanárról. Utóbb kiderült, hogy a lány, aki nem volt jelen a szólásszabadságról tartott tanórán, valótlanságokat állított az apjának Samuel Patyról, aki pedig a videófelvétel miatt rágalmazást tett a rendőrségen. Támadója négy nappal később végzett vele a nyílt utcán a középiskola közelében. A belügyminiszter korábban már jelezte, hogy hogy bezárják azt a mecsetet hat hónapra, amely a Facebook-oldalán megosztotta a videofelvételt.

300 euróért árulták el diákjai a lefejezett francia tanárt
Tizenötre emelkedett a hatalmas felháborodást kiváltó francia tanárgyilkosság ügyében őrizetbe vettek száma.

A francia kormány a pénteki támadást követően akciótervet jelentett be az iszlamista körökhöz és személyekhez közelálló egyesületek és szervezetek ellen. A belügyminiszter szerint a hatóságok a héten 51 muzulmán szervezetet világítanak át, és várhatóan közülük többet feloszlatnak.

A tárca a közösségi oldalakat is felelősnek tartja a gyűlöletkeltő videó terjesztése miatt. Marlene Schiappa, az állampolgársági kérdésekért felelős miniszteri biztos kedden a Facebook, a Twitter, a Youtube (Google), a Snapchat és a Tiktok francia vezetőit fogadta, s a korábbiaknál aktívabb együttműködést ajánlott fel a közösségi oldalak és a rendőrség között az iszlamista tartalmak kiszűrésére és terjesztésének megakadályozására.

Jean Castex miniszterelnök „a személyes adatok internetes közzététele általi veszélyeztetés” bűntettének bevezetését javasolta a nemzetgyűlésnek, Bruno Le Maire gazdasági miniszter pedig a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem megerősítésére nagyon konkrét intézkedéseket ígért.

A megemlékezések is folytatódtak egész nap. A nemzetgyűlés előtt a képviselők egyperces csenddel tisztelegtek Samuel Paty emléke előtt, a támadás helyszínén pedig a rendőrség szerint mintegy hatezren emlékeztek meg kora este. Szerda este a párizsi Sorbonne egyetemen Emmanuel Macron részvételével állami megemlékezésen búcsúztatják a tanárt, akinek a legmagasabb francia állami kitüntetést, a Becsületrendet adományozza a francia állam.

Kiemelt kép: Christophe ARCHAMBAULT/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik