Nagyvilág

Boldoggá avatták „Isten influenszerét”, aki 15 évesen halt meg

Október közepén került sor az egyházi aktusra, a pápa döntésében bizonyosan szerepet játszott az is, ahogy a tinédzser az internetet használta.

A kedvenc ruhájában fekszik: sportcipőben, farmerben és dzsekiben, de nem alszik. Halott, nemrég exhumálták. Carlo Acutisnak hívják, és tizennégy évvel ezelőtt halt meg, tizenöt éves korában. Leukémiás volt, de ezt csak a halála előtt három nappal diagnosztizálták. Október eleje óta egy üvegkoporsóban látható az assisi Santa Maria Maggiore templomban, ugyanis

nemrég boldoggá avatták, ami több szempontból sem mindennapi.

A római katolikus egyháznak több mint tízezer szentje van (pontos számot nem tudni, eleinte nem vezettek pontos nyilvántartást), közülük mintegy 120-an haltak meg gyerekként vagy kamaszként. Hozzájuk csatlakozhat idővel Acutis, akinek az esete abból a szempontból is különleges, hogy ő az első millennial, azaz Y generációs fiatal, akit szentté avathatnak. Éppen emiatt a korábbi társaihoz képest meglehetősen érdekes nevekkel illeti az olasz média: „Isten influenszere”, „kíberapostol” és talán a legtöbbször „az internet védőszentje”.

Ferenc pápa már a boldoggá avatása előtt is többször úgy nyilatkozott a londoni születésű, de az élete jelentős részét Milánóban töltő fiatalról, mint aki kortársai példaképe lehet, aki „az új kommunikációs módszereket az evangélium szolgálatába állította”. Kilencévesen, autodidakta módon programozást és grafikai tervezést kezdett el tanulni, egy évvel később pedig már papoknak segített a plébániájuk honlapját létrehozni, valamint az interneten hirdette a hitét. Egy évvel később elkezdett összeállítani egy online adatbázist az isteni csodákról.

Carlo volt a fény válasza az internet sötét oldalára

nyilatkozta az édesanyja, Antonia Acutis, majd hozzátette: fia élete rámutatott „hogyan lehet az internetet jó célokra használni, jó dolgokat közvetíteni általa”.

Carlo Acutis a ravatalon fekszik az Assisi Szent Ferenc-bazilikában tartott boldoggá avatási szertartásán Assisi városban 2020. október 10-én. Fotó: MTI /AP /Gregorio Borgia

Ráadásul egy „teljesen normális, egyszerű, kedves fiú” volt, mondta róla a boldoggá avatást celebráló Agostino Vallini bíboros. Acutis szeretett focizni, videókat készíteni a kutyáiról, sportcipőket és farmert hordani, néha makacs tudott lenni, és szívesen játszott a konzoljával. Igaz, saját magának csupán heti egy óra videójátékot engedett, és az internetet sem szórakozásra használta.

Szintén a bíboros elevenítette fel, hogy meglepően érett keresztény volt: hétéves korától fogva naponta járt misére, anyját is ő inspirálta, aki a fia miatt tért vissza a templomba, mert korábban nem gyakorolta a vallását. Acutis a zsebpénzéből hálózsákot vett a hajléktalanoknak, hideg időben meleg italt vitt nekik, sokukat névről is ismerte. Az internet számára a találkozás és a párbeszéd eszköze volt, „Isten ajándéka”, az ott történő zaklatást viszont „utálatos dolognak” nevezte.

„Még csak boldoggá avatták Carlót, de máris világméretű példává vált” – mondta róla Will Conquer atya, kambodzsai misszionárius, aki így fogalmazott:

Ami ennyire rendkívülivé teszi, hogy teljesen átlagos volt. Azt mondhatjuk az embereknek, hogy a srác, akit követhetnének, az egy hozzájuk nagyon hasonló srác.

Nem kell vallási vezetőnek, vértanúnak lenni ahhoz, hogy valaki mélyen vallásos életet éljen, Acutis például teljesen hétköznapi srác volt, csak a hitét beépítette a mindennapjaiba, és törekedett arra, hogy amennyire tőle telik, jobbá tegye a világot.

Az egyház szempontjából is sokat jelenthet a fiú példája. Ferenc pápa – miközben aktívan használja az Instagramot és a Twittert – többször felhívta már a figyelmet a közösségi média káros hatásaira és az internetes kultúra romlottságára. Ugyanakkor az internet szempontjából akár áttörést is hozhat a katolikus egyháznak ez az év, egyrészt Acutis boldoggá avatása miatt, másrészt azért, mert a virtuális térben kapcsolatban tudott maradni a hívekkel a járvány miatti lezárások idején.

Körmenetet tartanak a  leukémiában elhunyt olasz fiú boldoggá avatási szertartása előtt Assisi városban 2020. október 10-én. Fotó: MTI /AP /Gregorio Borgia

Acutis, fiatal kora ellenére, sokat tett az egyházért, de ez a boldoggá avatásához – pláne egy jövőbeni szentté avatáshoz – kevés lenne. Ha ugyanis nem vértanúként hal meg valaki, akkor a szabályok szerint egy csodát kell tulajdonítani neki, hogy boldoggá avathassák.

A boldoggá avatás lépései

  1. A katolikus egyház előírásai alapján ez a belépő a szentté avatáshoz. Először, halála után legalább öt évvel – már ha a pápa máshogy nem rendelkezik – a helyi püspök vizsgálja meg, hogy valóban szent életet élt-e, köthető-e hozzá csodatétel (régen ebben a stációban volt szerepe az ördög ügyvédjének, aki a szentté avatás ellen érvelt). Ha mindenben megfelel a jelölt, akkor válik Isten szolgájává.
  2. Ezután az ügy egy pápai bizottsághoz kerül, ahol ismét megvizsgálják a bizonyítékokat, ha azokat jóváhagyják, továbbítják a pápának, aki eldönti, az illető „hősies erényekkel” teli életet élt-e, ha úgy dönt, igen, akkor válik tiszteletre méltóvá.
  3. A következő lépcső már a boldoggá avatás, amihez az kell, hogy – ha nem vértanúként halt meg a tiszteletre méltó, akkor – bizonyítsák, közreműködésével történt-e csoda. Ha több is lenne potenciálisan, amiről be lehetne bizonyítani, akkor is csak egyet vizsgálnak. Egyébként ezek a csodák szinte minden esetben gyógyulásról szólnak. Ha a szakértők, majd a bíborosok egy csoportja és a pápa is bizonyítottnak látja ezt a csodát, akkor kerülhet sor az avatásra, és kapja meg a boldog előtagot a nevéhez. (Ezután pedig még egy csodát kell a nevéhez kötni, hogy szentté is avathassák).

Acutis szentté avatását az assisi egyházmegye – ahol családjuknak volt egy második otthona – kezdeményezte a Vatikánnál. Ezután beleásták magukat a fiú e-mailjei és internetes előzményei közé, és tanúkat kérdeztek ki. Aztán vártak a csodára – szó szerint.

Idén februárban az egyház – illetve Ferenc pápa – elismert egy csodát: egy ritka hasnyálmirigy-betegségben szenvedő brazil fiú, aki imáiban Acutistól kért mennyei segítséget, végül megmagyarázhatatlan módon, de felgyógyult 2013-ban, miután eljutott hozzá Acutis egyik fényképe. Mattheus fejlődési rendellenességgel született (pancreas anulare), négyévesen még mindig csak kilenc kilót nyomot, mert a vitaminokon és protein shake-en kívül nem maradt meg benne semmi. Folyamatosan hányt, fájdalmai voltak, ám miután Acutis képével azért imádkozott, hogy ne kelljen hánynia, azonnal meggyógyult, még aznap a testvérei kedvencét kérte (sült krumplit, rizst, babot, sült húst), és nem hányt ki semmit. Egyébként Mattheus anyjának addig averziói voltak a modern technológiával szemben, ám mivel tudta, hogy Acutis az interneten beszélt Jézusról, megszabadult ettől a félelmétől.

Carlo Acutis bekeretezett fényképe az Assisi Szent Ferenc-bazilikában tartott boldoggá avatási szertartáson. Fotó: MTI /AP /Gregorio Borgia

Azóta komoly rajongói tábora lett Olaszországban az elhunyt tinédzsernek. A márciusról októberre halasztott boldoggá avatásán háromezren jelentek meg, de csak egy részük jutott be a templomba a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos korlátozások miatt. Így a templom előtt óriás kivetítőn és az interneten lehetett követni a ceremóniát. A boldoggá avatás után a hívek odajárulhattak a fiatal koporsójához, meg is érinthették.

Hogy aztán lesz-e belőle szent, és ha igen, mikor, még nem tudni – de addig legalább öt évnek el kell telnie, és találni kell még egy csodát is. Az újabb csoda bebizonyítása alól ugyan felmentést adhat a pápa – Ferencnél volt is erre példa –, de Acutis anyja azt mesélte, a világ minden tájáról érkeztek hozzájuk olyan információk, hogy miután a fiúhoz imádkoztak, felgyógyultak a rákból, vagy állapotosok lettek, pedig meddőnek diagnosztizálták őket.

Ferenc pápa egyébként már tavaly is a tizenöt éves fiúval példálózott, amikor fiatalok előtt beszélt. Azt mondta:

Mindenki eredetinek születik, de sokan csak egy másolatként halnak meg. Ne engedjétek, hogy ez megtörténjen veletek!

Hétfőn a Twitter-oldalán emlékezett meg Acutisról. Azt írta, hogy az ő példája tanúsítja, „az igazi boldogság abban rejlik, hogy Istent helyezzük az első helyre, és szolgáljuk őt”.

Kiemelt kép: A 2006-ban, 15 évesen leukémiában elhunyt olasz fiú, Carlo Acutis bekeretezett fényképe az Assisi Szent Ferenc-bazilikában tartott boldoggá avatási szertartáson Assisi városban 2020. október 10-én. Fotó: MTI /AP /Gregorio Borgia

Ajánlott videó

Olvasói sztorik