Nagyvilág

Trump bukni fog – mondja a „tévedhetetlen” professzor

Allan Lichtman szerint Joe Biden lesz az amerikai elnök.

Az amerikai professzor immár 36 éve szinte mindig teljesen helyesen prognosztizálja az amerikai elnökválasztás befutóját. Allan Lichtman most az Euronewsnak azt mondta: Donald Trump magának köszönheti majd vereségét, Joe Biden győzelmét csak külső tényezők akadályozhatják meg.

A történész egy általa kidolgozott tudományos módszer alapján, 13 „tényezőt” vizsgálva dönti el, ki jut be a Fehér Házba. Azt mondja, a számításainak nincs semmi közük a közvélemény-kutatásokhoz, a véleményvezérekhez,

a kampány hétköznapi eseményeihez, a beszédekhez, a politikai hirdetésekhez az adománygyűjtéshez és a piszkos trükkökhöz.

Az általa vizsgált 13 tényező közül hét dönt Joe Biden javára, ami a demokrata elnökjelölt győzelmét vetíti előre. A verseny szoros lesz, noha a rendszer szerint egy hivatalban lévő elnöknek legalább nyolc mutatóban kell jobbnak lennie, mint kihívójának, ha újrázni akar.

Négy éve szinte egyedüliként Lichtman jósolta meg az elnök győzelmét Hillary Clinton ellen. Most azt mondja, Trump akkor kihívóként kihasználhatta a demokraták gyengeségeit, most azonban hatalmon van.

Nem az alapján ítélik meg, hogy mit mond, hanem a teljesítménye alapján.

Lichtman rendszerében Biden mellett szólnak az elmúlt évek botrányai, a rendőri erőszak, a rendszerszintű rasszizmus, a szociális elégedetlenség, a gazdaság helyzete, illetve, az ahogy az elnök a koronavírus-járványt kezelte.

Trumpot erősíti, hogy nincs komoly vetélytársa a republikánusok között, sorsfordító politikai változásokat kezdeményezett, illetve az is, hogy ellenfele kevésbé karizmatikus. Kiegyenlíti egymást, hogy nem volt balsikerű katonai kalandja külföldön, és nem ért el semmi érdemlegeset, még Észak-Koreában sem.

A történelem ítélete Donald Trump és a republikánusok ellen szól.

A professzor szerint Biden bármit tesz, mond, annak nem lesz különösebb hatása, elég, ha arra ügyel, hogy ne kövessen el óriási baklövést.

Az eredményt ugyanakkor két tényező megváltoztathatja. Mindkettő komoly veszélyt jelent az amerikai demokráciára.

Az egyik a szavazók elfojtása. Erről ironikusan ezt mondta.

A republikánusok az olyan öreg, fehér fickókra számíthatnak, mint én, és mi vagyunk az állampolgárok  legjobban zsugorodó halmaza. Azt nem tudják elérni, hogy 150 évig éljünk, de minden hatalmukban állót megtehetnek azért, hogy elfojtsák az egyre nagyobb számú kisebbséghez tartozó és fiatal szavazókat.

Példaként a levélszavazás elleni kezdeményezéseket és a választási  irodák megszállásást hozta. A professzor a másik nagy veszélynek az orosz beavatkozást tartja az amerikai elnökválasztásba.

Az oroszok újra itt vannak

– mondta az FBI igazgatóját idézve.

Trump pedig nem tesz semmit, hogy megállítsa őket, üdvözli és kihasználja ezt a beavatkozást

– tette hozzá. A professzor az elmúlt 36 évben egyszer tévedett. 2000-ben Al Gore-t hirdette ki győztesként, aki ugyan nyert a szavazatok száma alapján, mégis George W. Bush lett az elnök. Allan Lichtman azóta finomított a rendszerén, s négy éve Clinton ellenében már Trump győzelmét hozta ki.

Kiemelt kép: Donald Trump támogatóihoz beszél az Iowa állambeli Des Moines repülõterén tartott kampánygyűlésén október 14-én. MTI/AP/Charlie Neibergall

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.