Nagyvilág koronavírus

Merkel aggódik, robbantott a vírus a németeknél

A kancellár szerint nem lesz jó vége, ha nem állják útját a fertőzésnek.

Már nem fenyegető veszély, hanem tény, hogy robbanásszerűen nő az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma Németországban. Ezt szerda este közölte Angela Merkel Berlinben, miután nyolc órán át tárgyalt a tartományi kormányfőkkel.

A kancellár közölte, fel kell tartóztatni a járványt. Nemcsak azért, mert túlterhelődhet az egészségügyi ellátórendszer, hanem mert az ország gazdaságilag sem engedhet meg magának még egy általános zárlatot, mint kora tavasszal, a járvány első hullámának idején. Azt
mondta, nem lesz jó vége, ha nem állítják meg mielőbb a fertőzések exponenciális növekedését. Ennek belátásához elég végigtekinteni Németország szomszédain.

A tartományi kormányfők a kancellárral megállapodtak a leginkább fertőzött térségekben, az úgynevezett hotspotokban alkalmazandó új szabályokról, amelyek a vendéglátóhelyek nyitvatartásának és a nem egy háztartásban élők találkozásának korlátozásáról szólnak.

Bő tíz nap múlva derül ki, ezek mennyire hatásosak, sikerül-e az új, és a már hónapok óta alkalmazott régi szabályokkal lassítani a járványt – mondta Angela Merkel, jelezve, döntő jelentőségű napok előtt áll az ország, előfordulhat, hogy még szigorúbb korlátozásokat kell bevezetni.

Markus Söder bajor kormányfő, az úgynevezett miniszterelnöki konferencia (MPK) soros elnöke közölte: Németország sokkal közelebb van egy újabb általános zárlathoz, mint sokan gondolják.  Ráadásul a helyzet talán nehezebb is, mint az első hullámnál, mert  „akkor a tavasz reménye volt előttünk, most viszont a tél kihívása”.
A járvány

nem tart örökké, de ha most hibázunk, a következmények súlyosabbak lesznek, mint a ránk váró feladat,

vagyis a járvány lassítása – mondta Markus Söder.

Michael Müller berlini kormányzó polgármester, az MPK soros alelnöke szerint az ország eddig jól teljesített, ezért kellett  nemzetközi összevetésben kevéssé korlátozni a mindennapi életet, de az utóbbi időszak járványügyi adatai alapján könnyen megeshet, hogy sokkal súlyosabb korlátozásokat kell bevezetni. Hatásosak az iskolarendszertől a kiskereskedelemig az élet számos területén bevezetett fertőzéshigiéniai óvintézkedések, de vannak területek, amelyeken nem érvényesül kellően a járvány feltartóztatásához szükséges körültekintés.

Főleg a szórakozás, az alkoholfogyasztással járó közös ünneplés területén mutatkoznak gondok, így most itt kell szigorításokat bevezetni – közölte Müller. Szerinte mindenkinek meg kell érteni, egy világméretű egészségügyi válságot csak korlátozásokkal lehet  megoldani.

A hotspot stratégiának nevezett szabálygyűjtemény kiindulópontja, hogy az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) főleg akkor terjed, ha az emberek zárt térben összesereglenek és hosszabb ideig együtt vannak.

A hotspotokat két csoportba sorolják. Kevésbé súlyosan fertőzöttnek azok a közigazgatási egységek – járások, városok, nagyvárosi kerületek – számítanak, amelyekben a megelőző hét nap alatt regisztrált fertőzöttek százezer lakosra vetített száma 35 fölé emelkedik. A másik csoportba, a különösen súlyosan fertőzött régiókba azok a közigazgatási egységek tartoznak, amelyekben ez az arány 50 fölé emelkedett.

A szabályok a többi között arról rendelkeznek, hogy a hotspotokban működő vendéglátóhelyeken és szórakozóhelyeken be kell vezetni a 23 órai kötelező zárórát, és 25, illetve a különösen súlyosan fertőzött gócpontokban 10 főre kell korlátozni a rendezvények, ünnepségek, összejövetelek résztvevőinek maximális számát.

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) szerdai adatai szerint a 412 közigazgatási egység közül 47 tartozik a különösen súlyosan fertőzött gócpontok kategóriájába. Ezek többnyire nagyvárosi kerületek, például Berlin, Bréma, Essen, Frankfurt és Köln vagy összes, vagy számos kerülete.

Az RKI szerdai adatai szerint az utóbbi 24 órában 5132 új fertőzöttet regisztráltak. Ez ezer esetet meghaladó növekedés az egy nappal korábbi 4122-höz képest. A teszttel igazolt esetek száma 334 585-ra emelkedett. A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggő halálesetek száma az egy nappal korábbi 13 után jóval nagyobb mértékben, 43-mal nőtt, így 9677 halálos áldozata van a koronavírus-világjárványnak Németországban. Ugyanakkor a vírus úgynevezett reprodukciós rátájának (R) hétnapos mozgóátlaga némileg csökkent, az egy nappal korábbi 1,25-ről 1,20-ra. Ez azt jelenti, hogy minden 100 fertőzött átlagosan további 120 embernek adja át a vírust.

Kiemelt kép: Angela Merkel német kancellár és Horst Seehofer német belügyminiszter a kabinet ülésén. MTI/EPA/Pool/Henning Schacht

Ajánlott videó

Olvasói sztorik