Nagyvilág koronavírus

Házkutatást tartottak az előző francia kormány tagjainál a járványkezelés miatt

Gondatlanságból elkövetett emberölés és mások élete veszélyeztetésének gyanúja miatt indult vizsgálat.

Házkutatást tartottak csütörtökön Edouard Philippe előző francia miniszterelnök és kormánya több tagjának irodáiban és lakhelyén a koronavírus-járvány franciaországi kezelése miatt folyó eljárás keretében – számolt be az MTI.

A kormánytagok büntetőjogi felelősségéről kizárólag a miniszteri rangú politikusok ügyeivel foglalkozó, 1999-ben létrehozott francia köztársasági bíróság (CJR) illetékes ítélkezni, ahova kilencven panasz érkezett az előző kormány ellen az eddig több mint 33 ezer áldozatot követelő járvány kezdete óta.

Az egészségügyi tárca közleménye szerint az előző és a jelenlegi kormány egészségügyi minisztere, Olivier Véran és a járványügyi igazgató Jérome Salomon irodáiban és lakásában problémamentes volt a fellépés. A nyomozók jártak Edouard Philippe volt miniszterelnöknél, Agnes Buzyn volt egészségügyi miniszternél és Sibeth Ndiaye volt kormányszóvivőnél is. „Edouard Philippe mindig is jelezte, hogy az igazságszolgáltatás rendelkezésére áll” – tudatta a volt kormányfő környezete.

Az első feljelentés március 19-én, két nappal a kijárási korlátozások életbe lépése után érkezett a CJR-hez Edouard Philippe miniszterelnök és Agnes Buzyn volt egészségügyi miniszter, majd utóda Olivier Véran ellen arra a jogszabályra hivatkozva, amely szerint két év szabadságvesztéssel és 30 ezer eurós pénzbüntetéssel sújtható az a kormánytag, aki szándékosan elmulasztja az emberek biztonságára veszélyt jelentő eseményekkel szemben a megfelelő intézkedéseket meghozni. Ezt követően csaknem kilencven feljelentés érkezett, amelyekből 53-at vizsgált meg a CJR, és kilencet talált befogadhatónak. Ezek alapján július 7-én indította meg az előzetes vizsgálatot.

A CJR „szükségesnek tartja az alaposabb vizsgálatot a feljelentések megalapozottságának, tárgyi alapjának és a bűncselekmény morális részének megállapítására” – tudatta a bíróság. A panaszosok, többi között a kormánytagok elleni első feljelentő, a C-19 kollektíva orvos tagjainak meghallgatása már szeptemberben megkezdődött. Szerintük a francia kormány illetékesei már januárban tudatában voltak a koronavírus veszélyének, és időben felléphettek volna a járvány hatékony megfékezésére, de ezt nem tették meg.

Időközben a párizsi ügyészségnél is hasonló tartalmú vizsgálat indult június 9-én gondatlanságból elkövetett emberölés és mások élete veszélyeztetésének gyanúja miatt több mint hatvan feljelentés alapján. A vizsgálat során az országos döntéshozók esetleges büntetőjogi felelősségét kívánják megállapítani a két hónapig tartott általános karantén alatt érkezett feljelentések nyomán. A panaszok többsége az állítólagos munkavédelmi elégtelenségeket, illetve a járvány kezdetén tapasztalt maszk- és teszthiányt érinti.

A Koronavírus franciaországi áldozatai elnevezésű, mintegy kétszáz tagot számláló egyesület pedig szeptemberben tett panaszt a jelenlegi miniszterelnök, Jean Castex ellen a CJR-nél, amiért szerintük a kormányzat továbbra sem megfelelően kezeli a járványhelyzetet.

Kiemelt kép: BERTRAND GUAY/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik