Nagyvilág

Beszélgetni próbált egy szarkával, súlyos szemsérülés lett belőle

Repülővel kellett kórházba szállítani egy 68 éves ausztrál férfit, aki ebédhez készülődve egyoldalú beszélgetésbe elegyedett egy szakával. James Glindemann a Melbourne-től 200 kilométerre fekvő Sale nevű településen egy kínai étteremben vásárolt magának ételt, amit szabadtéren akart elfogyasztani, a Guardian beszámolója szerint ekkor támadta meg a madár.

Glindermann elmondása szerint a szarka leszállt a járdára, és a férfit bámulta, ezért ő beszélni kezdett hozzá. Megkérdezte például a madártól azt is, hogyan érzi magát.

Amikor azonban nem figyelt rá, mert épp egy egyik műanyagdobozt nyitotta ki, a madár hirtelen rátámadt. A szarka a Glindermann arcát és bal szemét csipkedte. A férfi ekkor arra gondolt, hogy az állat azért válhatott agresszívvá, mert nem dobott neki az ételből. Ezzel is megpróbálkozott, de a válasz egy újabb roham volt, amelyben már a jobb szemét támadta a madár.

Glindermann nem érezte komolynak a sérüléseit, de meghátrált, és az ételt otthagyva a kocsija felé vette az irányt. Menetközben azonban hirtelen romlani kezdett a látása, ezért mentőt hívott. Mint kiderült, komoly orvosi beavatkozásra volt szükség, hogy megmentsék a látását.

A környéken nem ez volt az első madártámadás. A szarkák évente mintegy 60 esetben okoznak sérülést embereknek. Szakértők szerint az idei szezon rosszabb lehet az átlagnál, mert a madarakat ugyanis megzavarhatja a járványveszély miatt köztelezővé tett maszkviselés. A szarkák – bár ez Glindermann esetére éppen nem volt igaz – rendszerint azokat az embereket támadják, akiket veszélyesnek tartanak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik