Nagyvilág koronavírus

Négymillió ember között sincs egy fertőzött sem a teljes lakosságát letesztelő kínai városban

Mint arról már beszámoltunk, a kelet-kínai Csingtao mind a kilencmillió lakóján elvégzik a koronavírustesztet, miután a város egyik kórházában tizenkét fertőzöttet azonosítottak, közülük hatan tünetmentesek voltak.

A hétfőn kezdődött tömeges szűrést a tervek szerint mindössze öt nap alatt lebonyolítják, a helyi önkormányzat tájékoztatása szerint szerda reggelre már 7,5 millió tesztet el is végeztek. Négymillió tesztnek pedig már az eredménye is megvan, ezek között egyetlen új, pozitív esetet sem találtak.

Miután tavasszal a koronavírus első epicentrumának számító Vuhanban és az ország más részein sikerült úrrá lenni a járványon, Kínában a világ számos más pontjával szemben nagyrészt kontroll alatt tudják tartani a vírust, ennek egyik fontos eszköze a tömeges szűrés. Jelenleg mindössze 241 aktív fertőzöttről tudni az 1,39 milliárdos országban.

Kép: AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik