Nagyvilág

Több mint hétszáz embert vettek őrizetbe Fehéroroszországban

Minszkben és az ország más településein tartott tiltakozó megmozdulásokon több mint hétszáz embert vettek őrizetbe vasárnap – írja az MTI a minszki belügyminisztérium közlése alapján. Az előállítottak többségét még nem bocsátották szabadon.

A Vjaszna emberi jogi szervezet arról számolt be, hogy a rendőrök bottal verték a tiltakozókat, s könnygázt és vízágyút is bevetettek. Az őrizetbe vettek között számos újságírói is volt.

Hétfőn a fehérorosz hatóságok kiengedtek az Állambiztonsági Bizottság (KGB) vizsgálati fogdájából és házi őrizetbe helyeztek két, Viktar Babarika volt ellenzéki elnökjelölthöz közel álló üzletembert, miután Aljakszandr Lukasenka elnök szombaton órákat töltött velük a létesítményben. Az állami televízió tudósítása szerint a nagyjából négy és fél órás találkozón részt vett a választási kampány kezdete, június óta bebörtönzött Babarika is. Úgy tudni, hogy a megbeszélés központi témája a tervezett alkotmányos reform volt.

Már két hónapja vannak tiltakozó megmozdulások Fehéroroszországban az augusztus 9-ei, széles körben elcsaltnak tartott elnökválasztás miatt, amelyen a hivatalos eredmény szerint 80,1 százalékkal választották újra Lukasenkát, immár a hatodik egymást követő mandátumára.

Kiemelt kép: Az elnökválasztás eredménye ellen tiltakozó tüntetők és rendőrök összecsapása Minszkben 2020. október 11-én. Az augusztus 9-i elnökválasztás tüntetéshullámot váltott ki Fehéroroszországban, mert a tiltakozók szerint Aljakszander Lukasenka fehérorosz elnök csalással győzött. MTI/EPA

Ajánlott videó

Olvasói sztorik