Nagyvilág

Horror Zágrábban: gépfegyverrel lövöldözött a kormány épülete előtt, később öngyilkos lett

Gépfegyverből nyitott tüzet egy férfi hétfőn reggel a zágrábi Szent Márk téren a kormány épülete előtt, az őrt álló egyik rendőr a lövésektől megsebesült – írja az MTI.

Az elkövető elmenekült a helyszínről – ahol a parlament, az alkotmánybíróság épülete is található -, ám a rendőrség később azt közölte, hogy a férfi öngyilkosságot követett el. A sebesült 31 éves rendőrt több lőtt sebbel szállították kórházba, de orvosai szerint állapota stabil.

A miniszterelnök nem tartózkodott a kormány épületében, szemtanúk szerint a parlament épületét azonban pánikszerűen hagyták el képviselők.

Sandra Bencic, a Mozemo! (Képesek Vagyunk Rá!) nevű újbalos-zöld szövetség parlamenti képviselője az N1 kereskedelmi hírcsatornának riadtan úgy nyilatkozott: lehet, hogy a város bármely részén – nem csak ott, ahol a kormány és a parlament épülete van – bárki gépfegyverrel felszerelkezve sétál fényes nappal, reggel, amikor a legnagyobb a forgalom.

Sajtóhírek szerint az ismeretlen elkövető gyalog érkezett a térre, ahol elkezdett lövöldözni, majd futva elmenekült a helyszínről. A rendőrök egy kilométerrel odébb találták meg, közlésük szerint önkezével vetett végett életének.

A belügyminisztérium későbbi közlése szerint az elkövető egy 22 éves, közép-horvátországi, kutinai férfi volt, a rendőrség korábban nem ismerte. A reggeli hírekkel ellentétben a rendőrön nem volt golyóálló mellény, ezért sebesülései súlyosak. Egy másik rendőr is rész vett a lövöldözésben, ő többször is rálőtt az elkövetőre, aki ezután elfutott a helyszínről. A rendőrség ezután nagy erőkkel indult a keresésére – írták.

A fiatal férfi a merénylet után bejegyzést tett közzé közösségi oldalán, ahol azt írta:

elég volt az átverésből és az emberi értékek következmények nélküli, könyörtelen sárba tiprásából.

A Jutarnji List című horvát napilap arról cikkezett, hogy a fegyvert az elkövető apjától szerezhette, aki háborús veterán. Bár az indíték egyelőre ismeretlen, valószínűleg politikai jellegű lehetett – olvasható a lapban.

Egy másik bejegyzésében arról panaszkodik, hogy fizetéséből vett egy farmernadrágot, és némi aprója is maradt rágógumira. A fotón egyik kezében a nadrágot tartja, a másikban némi aprópénzt.

Ismerősei szerint mindig jókedvű volt, szeretett viccelődni, és nagy környezetvédő hírében állt. Középiskolát végzett, nemrég kezdett el dolgozni, semmi jelét nem mutatta annak, hogy bármire is készülne – mondták hitetlenkedve szomszédai.

Kiemelt kép: MTI/AP/Darko Bandic

Ajánlott videó

Olvasói sztorik