Nagyvilág

Náci szimbólumot találtak a zsidó férfira támadó német állampolgár zsebében

Antiszemita indíttatásra gyanakszanak a német hatóságok a hamburgi eset kapcsán.

Antiszemita indíttatású gyilkossági kísérlet gyanújával nyomoznak a Hamburgban egy zsinagóga előtt gyalogsági ásóval elkövetett támadás ügyében – közölték hétfőn a németorzsági nagyváros hatóságai.

A hamburgi rendőrkapitányság és a tartományi rangú város ügyészségének közös közleménye szerint a vasárnap elkövetett bűncselekmény feltárásán „az ügy jelentősége és a lehetséges szélsőséges háttér miatt” a tartományi bűnügyi hivatal államvédelmi osztálya dolgozik.

A gyanúsítottnak – egy 29 éves német állampolgárságú, kazahsztáni származású férfinak – a nyomozás első megállapításai szerint nem voltak társai, és eddig nem volt rendőrségi ügye. Lakását átkutatták, lefoglaltak adathordozókat, amelyek vizsgálatát még nem zárták le. Azt sem állapították még meg, hogy miként jutott hozzá a bűncselekmény idején viselt német katonai egyenruhához.

Az eddig rögzített adatok szerint a férfi vasárnap délután a hamburgi zsidó közösség temploma (Synagoge Hohe Weide) előtt egy gyalogsági ásóval rárontott egy 26 éves, zsidó vallású fiatalemberre, aki súlyos fejsérüléssel kórházba került. A feltételezett elkövetőt a helyszínen elfogták. A rendőrség és az ügyészség közleménye szerint egyik zsebében találtak egy cetlit, rajta egy kézzel rajzolt horogkereszttel.

Az incidensről elsőként a Süddeutsche Zeitung (SZ) című országos lap és két regionális közszolgálati médiatársaság, a Norddeutscher Rundfunk (NDR) és a Westdeutscher Rundfunk (WDR) közös tényfeltáró munkacsoportja számolt be, rámutatva, hogy az eset a legutóbbi súlyos németországi szélsőjobboldali és antiszemita indíttatású bűncselekmény, a hallei zsinagóga elleni tavaly októberi fegyveres támadás évfordulójához közeli időpontban történt.

Rendőrök az eimsbütteli zsinagóga előtt Hamburgban 2020. október 5-én, egy nappal azután, hogy a helyszínen egy terepszínű katonai ruhába öltözött férfi támadt rá egy zsidó férfira. A kazah származású, 29 éves német férfi a beszámolók szerint egy összehajtható ásóval támadt a 26 éves férfira, aki súlyos sérüléseket szenvedett, mielőtt a zsinagóga biztonsági őrei közbe tudtak volna lépni. Az áldozatot kórházba vitték, az elkövetőt pedig letartóztatta a rendőrség. MTI/EPA/Focke Strangmann

Ajánlott videó

Olvasói sztorik