Nagyvilág

Egy 71 éves nő lehetett egy ír bűnbanda sofőrje

Letartóztatott az ír rendőrség egy 71 éves, szobakiadással foglalkozó asszonyt. A gyanú szerint az idős nő, két fiatalabb férfivel együtt részt vett egy betörésben – írja az ír Independent.

Szeptember 19-én, szombaton kora délután több ember tört be egy házba az Írország közepén, Dublintól nyugatra fekvő Ballinea térségében. Az elkövetők az egész ingatlant átkutatták, több dolgot elloptak, majd beültek a ház tulajdonosának autójába, és elhajtottak.

Október elsején, csütörtökön a nyomozók több helyen is házkutatásokat tartottak, tárgyakat foglaltak le az üggyel kapcsolatban és három embert letartóztattak. A gyanúsítottak között van egy 28 és egy 45 éves férfi, illetve egy 71 éves nő is. A nyomozók szerint az idős nő volt a betörést elkövető férfiak sofőrje, elfuvarozta őket a kiszemelt ingatlanhoz, majd segített nekik elhagyni a helyszínt.

A rendőrség jól ismeri már a két férfit. Eddig leginkább kábítószerrel kapcsolatos ügyek miatt keveredtek bajba, de a nyomozók egy ideje gyanították, hogy időnként más bűncselekményekből szereznek pénzt kábítószerre. A rendőrség most azt vizsgálja, lehet-e közük korábbi betörésekhez is.

Szombaton mindhárom gyanúsítottat szabadlábra helyezték, az ügyben tovább folytatódik a nyomozás.

(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Atherts / Getty)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik