Nagyvilág koronavírus

Utoljára itt jelent a meg a koronavírus Európában, nyár elején bejelentették a járvány végét, most itt a legsúlyosabb a helyzet

Az európai országok közül Montenegróban jut százezer lakosra a legtöbb fertőzött – 1699 – közölte az ország járványügyi intézete.

Az illetékesek megállapították, annak ellenére, hogy Montenegró a nyár elején 42 napig koronavírustól mentes övezetnek nevezhette magát, őszre a legrosszabb járványhelyzettel rendelkező országok közé került. A rossz mutatók miatt a kormány a leginkább érintett városokban bezáratta a vendéglátóhelyeket és éjszakai kijárási tilalmat vezetett be, emellett kilátásba helyezte, hogy ha továbbra sem javul a helyzet, az egész országra kiterjeszti a korlátozásokat.

Az európai országok közül Montenegróban jelent meg legkésőbb a koronavírus, március 17-én (Magyarországon egy nappal korábban már az iskolákat is bezárták). Június 2-án aztán a  kormány bejelentette, hogy mivel majdnem egy hónapja nem regisztráltak új esetet, a  járványhelyzet véget ért (addig is mindössze 324 fertőzöttek azonosítottak).

A vírus június közepén jelent meg újra a 620 ezres Adria-parti államban, most péntekről szombatra pedig újabb 130 esettel több mint 11 ezerre emelkedett a fertőzések száma,  és immár 172-en haltak bele a betegségbe.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kép: AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik