Nagyvilág koronavírus

Meghalt koronavírusban, mégis megszavazták újra polgármesternek

Olyan népszerű volt, hogy halála ellenére az 1600 voksból 1020-at ő kapott.

Mint korábban megírtuk, az Olt megyei Deveselu polgármestere szeptember közepén meghalt a koronavírus miatt. Ennek dacára Ion Aliman neve felkerült a szavazólapra, az elhunyt pedig meg is nyerte az önkormányzati választást – írja a Digi24 alapján a Maszol.ro.

A harmadik mandátumára pályázó polgármester nagyon népszerű volt a faluban, halála ellenére ő kapta a leadott érvényes szavazatok nagy többségét, az 1600-ból 1020-at. A Digi24 televíziónak a helyiek azt mondták, az iránta való tiszteletből szavaztak rá, mert „jó ember és jó polgármester volt”, aki „sokat tett a közösségért”.

A NATO rakétaelhárító bázisának helyet adó községben most meg kell majd ismételni a polgármester-választást, de vélhetően éppen ez volt a célja a két nagy pártnak, a kormányzó nemzeti liberálisoknak  (PNL) és az ellenzéki szociáldemokratáknak.

Belehalt a koronavírusba a polgármester, mégis újraindítják
Romániában a két nagy párt elérte, hogy egy halott legyen a legesélyesebb polgármester-jelölt.

Kiemelt kép:  MTI/Veres Nándor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik