Nagyvilág

EU-s pénzek kifizetése: a javaslat címéből kikerült a jogállamiság, de Ujhelyi szerint Orbán így sem örülhet

Megszületett a német soros EU-elnökség javaslata az uniós kifizetéseket a jogállam tiszteletben tartásához kötő rendelettervezetről – írja a Politico alapján a Népszava. A lap cikke szerint a német javaslat a korábbi elnökségek által kidolgozott szöveg felvizezett változata. A rendelettervezet címéből kikerült a jogállamra való utalás, helyette „az EU büdzsé védelmének általános feltételrendszerét” határozná meg a jogszabály. Ennek megfelelően szűkebben értelmezné a tagállamoknak felróható mulasztásokat, vagyis nem a jogállam általános hiányosságait, hanem csak a jogállami elvek megsértését szankcionálná. Kikerült a szövegből az is, hogy már a jogállam megsértésének kockázatai is intézkedéseket vonhatnának maguk után.

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője viszont úgy értelmezi a szöveget, hogy

a magyar kormányfő egyetlen sikerként szinte csak azt könyvelheti el, hogy a javaslat címéből kikerült a „jogállamiság” kifejezés, tartalmában azonban annál erősebbre sikerült a csomag.

Hozzáteszi, hogy az Európai Parlament jogszabályi javaslata ugyan még ennél is erősebb volt, de lehetséges kompromisszumnak és iránynak ez is elfogadható. Ujhelyi azt írja, hogy a német uniós elnökség javaslata egyértelmű:

ha egy tagállami kormány megsérti az unió szabályait és értékeit, akkor a neki járó források kifizetésének csökkentéséről vagy akár felfüggesztéséről is dönthetnek. A javaslatban szereplő döntéshozatali mechanizmus szerint a folyamat megállításához Orbánnak legalább tizenegy olyan tagállamot kellene maga mellé állítania, amelyek kormányai összesen, az EU teljes lakosságának legalább harmincöt százalékát képviselik. Ez pedig annyit jelent, hogy az eddig zsarolási eszközként használt illiberális lengyel-magyar barátság nem lesz elég egy jogállamisági döntés megakadályozásához.

A képviselő szerint várható, hogy a „Fidesz őrült hisztibe kezd majd a javaslat kapcsán, pedig elegendő lenne betartaniuk a törvényeket és tiszteletben tartani az európai értékeket, így például a jogállamiság sérthetetlenségét”.

A tagállamok képviselői szerdán tárgyalnak először a kompromisszumos dokumentumról.

Kiemelt kép: AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik