Nagyvilág

Szinte biztos, hogy pár hónap után újrafertőzhet a koronavírus

Korábban a témában:

A közel kétmilliós lakosságú brazíliai Manausban március elején jelent meg a koronavírus, majd a járvány kegyetlenül gyorsan terjedt, szeptember elején viszont már csak napi 2-3 halálesetet jelentettek a korábbi 79-es csúcshoz képest.

A szakértők ezt eleinte azzal magyarázták, hogy kialakulhatott a nyájimmunitás. Ez az elmélet viszont mostanra részben megdőlt, mert az új esetek megszaporodása miatt ismételten korlátozásokat kellett bevezetni a városban, írja a Reuters.

A University of Sao Paulo kutatói úgy látják, a halálozási ráta csökkenése annak volt köszönhető, hogy a munkahelyeken kollektív immunitás alakult ki, de egyúttal azt is állítják, hogy a fertőzést követően a szervezetben csupán néhány hónapig termelődnek antitestek, magyarul ezt követően bárki újrafertőződhet.

A hatóságok pénteken 30 napos tilalmat vezettek be a nagy csoportosulásokra és a partikra, valamint csökkentették az éttermek és a bevásárlóközpontok nyitva tartási idejét. Mindezt azután, hogy már mindenki azt hitte, túl vannak a járvány nehezén.

Augusztus közepéig becslések szerint Manaus városában a lakosok 44-66 százaléka kapta el a betegséget, ami már akár elegendő is lehet a nyájimmunitáshoz. Csakhogy az utóbbi napokban megint egyre több az új fertőzött és az áldozat is a térségben.

Fotó: Lucas Silva/picture alliance via Getty Images)

A manausi városvezetés korábban már figyelmeztetett, a helyiek nem tartják már be az óvintézkedéseket, nem hordanak maszkot és tömegek járnak bárokba és bulikba. Emiatt le is kellett zárni egy partszakaszt, ahol több ezres rendezvényeket tartottak.

Dr. André Patricio Almeida epidemiológus arról beszélt, a legtöbb új eset a fiatalokat érinti, akik kocsmázni járnak. Nekik jellemzően enyhe tüneteik vannak, de gyakran megfertőzik idősebb hozzátartozóikat, akiknek viszont már kórházi kezelésre van szükségük.

A University of Sao Paulo tudósai a friss tanulmányban egyértelműen kimondják, az antitestek eltűnnek a szervezetből mindössze néhány hónap után, ez lehet az oka, hogy a járvány ismét terjedni kezdett Manausban.

Evidensé vált a tanulmányukban, és erre már más kutatócsoportok is rávilágítottak, hogy a SARS-CoV-2 elleni antitestek gyorsan elpusztulnak, alig néhány hónappal a megfertőződést követően. Egyértelműen ez okozza a mostani történéseket is Manausban

– írta Leis Buss, a kutatás egyik szerzője.

Kiemelt kép: Lucas Silva/picture alliance via Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Afrikai meleg tör Magyarországra

Húsz fok feletti meleget hoz a kései vénasszonyok nyara, de a hétvégén komoly viharokkal fizethetjük meg az árát – tipikus nyári időjárási helyzet alakul ki hazánkban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.