Németországban is erősödik a járvány

Tovább erősödött a koronavírus-járvány második hulláma Németországban a csütörtökön megjelent hivatalos adatok szerint.

A teszttel igazolt új fertőzöttek száma 24 óra alatt 2143-mal emelkedett a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) kimutatása szerint. A napi új fertőzöttszám egy hónap alatt harmadszor lépte át a kétezres határt.
Százezer lakosra vetítve 13,2 fertőzöttet mutattak ki az utóbbi hét napon. Ez az arány egy héttel ezelőtt még 11,5 volt, két héttel ezelőtt pedig 9,9.

Megugrott a pozitív tesztek aránya is, az RKI összesítése szerint az előző héten, szeptember 14. és 20. között elvégzett 1 085 518 koronavírusteszt 1,19 százaléka – 12 917 lelet – lett pozitív. Ez jelentős növekedés az egy héttel korábbi 0,86 százalékhoz képest, és tíz hete, július eleje óta a legmagasabb arány.

Ugyancsak emelkedik az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) által okozott betegséggel (Covid-19) összefüggésbe hozott halálozások napi száma. Szerdáról csütörtökre 19 ilyen halálesetet jegyeztek fel. Egy nappal korábban 13, előzőleg pedig hetekig rendre tíznél kevesebb halálos áldozata volt a járványnak naponta.

Az újonnan megfertőződöttekkel együtt a járvány kezdetétől 278 070 ember szervezetében mutatták ki a vírust, és 9428 olyan halálesetet regisztráltak, amely összefügg a Covid-19-cel.

A szövetségi kormány a többi között a tesztelési gyakorlat és a karanténszabályok átalakításával készül a járvány második hullámának megfékezésére. Angela Merkel kancellár jövő héten egyeztet erről a tartományi kormányfőkkel. Az új stratégia október közepére készülhet el. Központi elemei közé tartozik majd az úgynevezett antigén-gyorstesztek alkalmazása. Bajorország tartomány kormánya már be is jelentette, hogy beszereznek tízmillió ilyen eszközt.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.